Szekszárd

2021.06.16. 11:30

Még ebben a hónapban összeülhet a közgyűlés

Tavaly november elején kihirdetett kormányrendelet alapján, a veszélyhelyzet idején változás történt az önkormányzatok működésében. A közgyűlések és a bizottságok attól kezdve nem ülésezhettek, a települések irányítása, az ezzel kapcsolatos döntések meghozatala a polgármesterek feladata lett. Hétfőtől ez változott, ismét tarthatnak üléseket az önkormányzati testületek.

Szepesi László

Fotó: Mártonfai Dénes

Az eltelt időszakot összegezte Ács Rezső polgármester, aki a város közgyűlése, illetve a bizottságok hatáskörében összesen 782 határozatot, döntést hozott. Ezek egyike volt, hogy a feladat és munka nélkül maradt képviselők, bizottsági tagok javadalmazását felére csökkentette. Most arról határozott – mivel az önkormányzatok működése végre visszatérhet a régi kerékvágásba –, hogy ismét az eredeti tiszteletdíjukat kapják meg.

A bő hét hónap során 259 esetben döntött a polgármester a közgyűlés hatáskörében, s több mint ötszázszor a bizottságok nevében. Legtöbb határozat, 352, a Szociális, Egészségügyi, Környezeti és Fenntarthatósági Bizottság jegyében született, 148 esetben kellett döntenie a Gazdasági és Városfejlesztési Bizottság feladatát átvállalva, s tíz-egynéhányszor az Oktatás, Sport és Ifjúsági Bizottság, illetve a Kultúra, Civil szervezetek, Városmarketing Bizottság helyett, viszont az ötödik bizottság, a Pénzügyi helyett egyszer sem kellett döntenie. Azért pedig, mert az utóbbi három bizottságnak ilyen kevés feladata lett volna, a polgármester szerint megfontolandó, hogy indokolt-e fenntartani önállóan azokat.

Ami a döntéseket illeti, meghozatalukat sem jogszabály, sem más helyi rendelet nem kötötte előzetes vélemények kikéréshez. Ennek ellenére Ács Rezső legtöbb esetben kérte a frakciók, vagy a bizottságok véleményét, de az Éljen Szekszárd-frakció sokszor nem élt a lehetőséggel.

A jelentősebb döntések között említhető, hogy az országban egyedülállóként, létrehozták a Babits Mihály Kulturális Központban a városi oltópontot, segítve ezzel a járvány megfékezését. De kedvező volt az iparűzési és az építményadó csökkentése, valamint a mikro-, kis- és középvállalkozások újraindításának támogatása is.

A vírustól terhes időszakban elkészült többek között a Baka István Általános Iskola és az ügyeleti központ felújítása, elkezdődött a Sió turisztikai fejlesztésének kivitelezése, napokon belül befejeződik Mérey, Babits, Előhegy és Akácfa utcában az ivóvíz hálózat rekonstrukciója. Született több olyan döntés, amely az önkormányzat, az intézmények, gazdasági társaságok adminisztrációs terheit csökkenti, munkájuk hatékonyságát növeli.

Bár volt olyan elképzelés, hogy az ÉSZ kezdeményezésére a korábbi három helyett létrehozott öt bizottság számát ismét háromra csökkentik, megmarad az öt, de ezek közül csak három lesz ÉSZ vezetésű, kettő pedig Fideszes többségű.

Az Éljen Szekszárd-frakció kezdeményezte a szekszárdi közgyűlés összehívását, s Ács Rezső polgármester a jogszabályban előírt 15 napon belül ennek eleget tesz, így sok hónap után még júniusban tanácskozik a képviselő-testület.

Borítóképünk: A szekszárdi közgyűlés több mint fél év szünet után folytathatja a munkáját

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a teol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában