pro urbe

2021.07.02. 19:10

A díjazottak sokat tesznek a magyar kultúráért

Kalmár Klaudia

Fotó: Beküldött fotó

Mint azt korábban is megírtuk, megtartották a Pro Urbe díjátadó ünnepséget július 1-jén Pakson, az Erzsébet Nagy Szálloda báltermében. A Pro Urbe emlékérem azoknak a személyeknek, illetve szervezeteknek adományozható, akik, illetve amelyek tevékenysége a város gazdasági, kulturális és társadalmi fejlődésében kiemelkedő jelentőségűnek bizonyult. Az elismerésekre a paksiak tehettek javaslatot. A díjazottak Dr. Pallya Gábor, Dr. Kelemen András és Jenei Károly lettek. Az ünnepségen Szabó Péter polgármester elmondta, egy évvel korábbra tervezték a díjátadót, Trianon századik évfordulójára, azonban ez idén is aktuális, hiszen a történelmi Magyarország területén élő testvérvárosok lakosai kaptak kitüntetést.

Dr. Pallya Gábor közreműködött a Galánta-Paks testvérvárosi szerződés 1996-os előkészítésében, majd húsz évvel később a megerősítésében. Dr. Pallya Gábor Galánta jegyzője, több határon átnyúló kulturális program főszervezőjeként erősítette a testvérvárosi kapcsolatot. Dr. Kelemen András tanácsos, a Romániai Magyar Demokrata Szövetség szociális és egészségügyi bizottságának elnöke, szülész-nőgyógyász főorvos, a kézdivásárhelyi Városi Kórház volt igazgatója, szenátora. Jenei Károly református lelkipásztor, akire mindig számíthat a viski magyarság. Dolgozik a magyarságért, helyben maradásáért és boldogulásáért. Jenei Károly Pakson tette le az állampolgársági esküt. Az ünnepségen Takács József Jozzy, többszörös Fonogram-díjas előadását láthatták.

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a teol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában