Útfelújítások

2021.07.25. 13:00

A forgalom egy sávon haladhat a hídon

Wessely G.

Folytatódnak a közútfelújítások Tolna megyében. Dolgoznak többek között a Kölesdet Gyönkkel és Pincehellyel összekötő, 6313-as út egyes szakaszain is. A legnagyobb mozgás pillanatnyilag Gyönk térségében van. Ott foglalkozik a legtöbb ember és gép az út, az árok és a partfal megerősítésével, kiigazításával, burkolásával, korszerűsítésével.

Kölesd belterületén kishidakat is felújítanak. Ezt a munkát egy győri székhelyű alvállalkozó végzi. A helyi brigádvezető, Berényi János elmondta, hogy egy sávon szedik fel a burkolatot, lemennek egészen a pályalemezig, felújítják a szerkezetet, elvégzik a szükséges csapadékvíz-elvezetési feladatokat, majd ugyanezt megcsinálják a másik sávon is.

A forgalmat elterelik, de a hidat nem zárják le. Egy sáv lesz használható, értelemszerűen az, amelyiken éppen nem dolgoznak. Nekik, mint alvállalkozóknak a hídfelújítás a feladatuk, ezzel körülbelül egy hónap alatt végeznek. Az új aszfaltréteg leterítéséről, itt és más szakaszokon egyaránt, a solti székhelyű fővállalkozó gondoskodik.

Borítóképünk: Berényi János irányítja a helyszíni munkát

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a teol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a teol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában