Mazsi macska

2021.07.29. 20:00

A műtét sikerült, a cica már lábadozik

A szekszárdi Mazsi macskának szerencsére sikeres volt az emlődaganat eltávolító műtétje, és az ivartalanítására is sor került. A gazdája lapunknak elmondta, hogy a cica a műtét óta a nap nagy részében alszik, és további ellátására is szükség van.

Brunner Mónika

Forrás: Shutterstock

Fotó: illusztráció

A tíz éves Mazsi macska megúszta, hogy nagyobb baj legyen elfekélyesedett emlődaganata miatt. Altatásban végzett műtéten esett át, amelyből szerencsésen felébredt, és mostanra úgy tűnik, hogy sikeres volt.

Mint arról korábban beszámoltunk, a cica emlődaganat miatt szenvedett. A megváltozott egészségi állapotára múlt év ősszel derült fény, egy simogatás közben. Ezután a gazdája orvoshoz vitte, ám a kezelések nem vezettek célra, mert később a macska emlődaganata elfekélyesedett, és szükségessé vált az életmentő műtét.

A komoly beavatkozást végül Mohácson végezték el hétfőn. A gazdája reggel vitte, kora délután ment érte. A cica teljes emlődaganatát és emlősorát eltávolították. A műtét után Mazsi macska gazdája azt mondta lapunknak, hogy a kedvence jól van.

– Mazsi szinte egész nap alszik. Nagyon szeret a karomban feküdni, ott érzi biztonságban magát, van, amikor szinte meg sem merek mozdulni, nehogy megzavarjam az álmát. Amúgy figyelni kell a pocakjára, mert még egy varratszedése lesz, várhatóan a jövő héten, ezt már Szekszárdon végzik el – mondta a gazdája, aki Mazsira több mint tíz éve az utcán talált rá.

A nevét továbbra sem szeretné vállalni, és hozzátette, hogy a magas műtéti, ellátási költségek miatt van szüksége segítségre, hogy rendelkezésére álljon a macska gyógyulásához szükséges összeg. Mazsi kedvenc ételei a sonka és a hal.

Szükséges a segítség

Lapunkat még a műtét előtt állatvédők keresték meg, hogy segítséget kérjenek a cica és gazdája számára. Továbbra is várják az adományokat, hiszen a macska utókezelésére is jelentős összeget kell fordítani.

– A cica a gazdája szeme fénye, szeretnének még néhány boldog évet együtt tölteni – írták korábban a lapunknak küldött e-mailben. Kérik, hogy aki segítene Mazsi gyógykezelési költségeinek előteremtésében, a következő számlaszámra utalja az összeget: 11773463-00497491-00000000. Számlatulajdonos: Kovács Fanni. A közlemény rovatba írják be: Adomány Mazsinak.

Borítóképünk: Mazsi macskát speciális szakállatorvos műtötte meg Mohácson (a kép illusztráció)

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a teol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában