menü

2021.07.26. 14:00

Együtt még a diéta is könnyebb

Miközben ön aprólékos gonddal megtervezett heti menüvel veszi fel a harcot a pluszkilókkal, addig férje hallani sem akar arról, hogy lecserélje a sült krumplit salátára? Jönnek az érvek és az ellenérvek, majd a végén – a béke kedvéért – a többféle étel főzése. Változtatni ezen nem egyszerű feladat, de nem kivitelezhetetlen.

MW

Egy párkapcsolat működőképessé tétele nagy munka, és ennek, bármennyire furcsán hangzik is, az étkezés az egyik meghatározó eleme. Gondoljon csak bele: két önálló ember próbálja összecsiszolni a szokásait, és az egyikük – még ha nem is rossz szándékból – általában akaratosabb. Ha pedig valamelyikük fogyókúrázik vagy tudatosan követi az egészséges táplálkozás előírásait, akkor az evés terén valószínűleg ő szeretne majd irányítani.

Sokan esnek abba a hibába, hogy ilyenkor megpróbálnak, még ha finoman is, nyomást gyakorolni a másikra, hogy az gyökeresen változtasson az étkezési szokásain. Nem veszik figyelembe eközben azt a tényt, hogy ez mekkora kihívás elé állítja az illetőt.

Tiszteljék egymás határait!

A legfontosabb megérteni azt a tényt, hogy bármilyen közel állnak is egymáshoz, ön és a párja önálló személyiségek, saját igényekkel, célokkal és kedvtelésekkel. Általában ezért sem működik az a módszer, hogy ráparancsol: mától, mondjuk, nem ehet több fehér kenyeret, csak a teljes kiőrlésűt. Higgye el, ez hosszú távon a kapcsolat megromlásához vezethet! Célszerű inkább ezen a téren is a fokozatosság elvét szem előtt tartani, akárcsak a saját diétájában.

Haladjon lépésről lépésre!

Szánjon rá időt, hogy kitapasztalja, mely ételek fogyasztása adja meg párjának az elégedettség érzését. Tegyük fel, hogy kedvese imádja a zsíros ételeket: semmiért le nem mondana a vasárnapi rántott csirkéről vagy az évszak egyik kedvencéről, a lángosról. Ezeket elvenni tőle szinte istenkáromlás, ezért inkább a hozzávalókon célszerű változtatni: például a napraforgóolajat cserélje le kókuszolajra. Ez az egészséges, semleges ízű és illatú zsiradék gazdaságos és pénztárca kímélő is, mivel nemcsak egyszer használható fel sütésre, a többi olajjal ellentétben ugyanis többszöri hőhatásra sem képződnek benne rákkeltő anyagok.

Ne egyedül vásároljon!

Talán ez a legnehezebb része a közös menü kialakításának, hiszen, lássuk be, a sorban állás senkinek sem tartozik a kedvenc elfoglaltságai közé. Mégis próbáljanak beiktatni olyan hétvégét, amikor közösen mennek el bevásárolni, és kedvesével együtt találják ki, mi legyen a menü. Eközben célszerű néhány új fogás ötletét is felvetnie. Sőt, főzhetnek is együtt.

De visszatérve az apró lépésekhez: semmi baj nincs azzal, ha ön édesburgonyát enne a sült csirke mellé, míg a párja fehér rizst választana. A közös nevező ilyenkor lehet például egy, a másik fél ízlése szerint elkészített saláta. Társa szereti például a tejfölös uborkasalátát? Nincs ezzel semmi probléma: kínálja cukor helyett édesítőszerrel és zsírszegény vagy akár vegán tejföllel. Ha kevert saláta mellett döntenek, akkor az adagokkal próbáljon trükközni. Adjon kevesebb fehér rizst vagy sült krumplit és több salátát az étel mellé. Persze ne rögtön egyetlen drasztikus csökkentéssel kezdje, hanem apránként, alkalomról alkalomra növelje az egészséges összetevőt.

Kipróbálhatja például azt is – természetesen az ízek harmóniáját szem előtt tartva –, hogy a rántott csirkemellet apró kockára vágja, vagy eleve így süti ki, és a már elkészült krumplival vagy rizszsel, valamint szintén apróra vágott paradicsommal összekeveri, egy kis zöldfűszerrel ízesíti, majd ezt az elegyet belekanalazza egy félbevágott, kikapart cukkinibe. Mehet rá egy kis zsírszegény reszelt sajt is, majd 20 perc alatt, 200 fokon süsse át a sütőben. Ezzel megtartja partnere kedvenc ételét, miközben egészségesebbé teszi.

Melyik kenyeret fogyasszuk?

A közös diéta legkritikusabb pontja a kenyércsere. Tény, hogy míg a fehér búzalisztből készült változat szinte eteti magát, addig a teljes kiőrlésű barna kenyérnek van egy kis utóíze, emiatt az erősebbik nem gyakran elutasítja. Ne adja fel, és elsőként próbálja durumbúzából készült kenyérre cserélni a fehérliszt-alapanyagot!

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a teol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában