Pályaorientáció

2021.07.30. 20:00

Játékosan ismerkedtek a pék és cukrász szakmával a diákok

Harmadik alkalommal vettek részt általános iskolás diákok a Déli ASzC Csapó Dániel Mezőgazdasági Technikum, Szakképző Iskola és Kollégium Szakmakóstoló pályaorientációs hetén.

Szeri Árpád

Fotó: Makovics Kornél

A Nemzeti Agrárgazdasági Kamara kezdeményezésére sikerrel pályázott a Déli Agrárszakképzési Centrum, így támogathatta a két iskolájában megvalósuló rendezvényt. A Csapóban a most lezárult héten a pék-cukrász szakma népszerűsítését tűzték ki célul, hiszen ebben a szakmában megyei szinten is jelentős a szakember hiány.

– A Kamara számára fontos az iskolákkal való szoros kapcsolat kialakítása és fenntartása, az együttműködés, a beiskolázás segítése, elsősorban Mezőgazdaság és erdészet, valamint az Élelmiszeripar ágazatban – mondta Botos Ferenc Zsolt, a NAK Tolna megyei igazgatója. – A szakképzés mellett az agrárium is átalakuláson megy keresztül, de ezzel együtt is hosszú távon kínál megélhetést az ágazat dolgozóinak. Szükség van a szakképzett, fiatal munkaerőre, ezért is keressük a lehetőségeket a mezőgazdasági középiskolákkal.

– A programban húsz diák vett részt a megye több településéről – adott tájékoztatást Fülöp Mónika, az intézmény igazgatója. – A tervezésénél szem előtt tartottuk, hogy a tanulók az alapanyagoktól a késztermék előállításig megismerkedjenek a kenyér-, a pékáru, valamint cukrászati termékek gyártási folyamataival. Természetesen mindez játékos formában, életkoruknak megfelelő szinten történt.

– A fiatalok az iskola tankonyhájában langallót, muffint, vesukenyeret és hamuban sült pogácsát készítettek. Megismerkedtek a cukrászatban felhasznált fűszerekkel, díszítőelemekkel. Ellátogattak a Nagyernyei Méhészetbe, ahol megismerték a méz jótékony hatását. A BeSweet Csokoládémanufaktúrában és a Petrits Mézeskalácsmúzeumban szó szerint belekóstolhattak az édességekbe. A hét zárásaként a tanulókat szüleik jelenlétében pék-cukrász kisinassá fogadtuk – tette hozzá Fülöp Mónika.

Borítóképünkön: A BeSweet Csokoládémanufaktúrában belekóstolhattak az édességek készítésébe

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a teol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában