átadás

2021.07.20. 20:00

Kutyamelegben adták át az új állatotthont

„Egy álom vált valóra” – többször is elhangzott ez a mondat az új bonyhádi állatotthon átadásakor, amely a napokban zajlott. A város külterületén létesült menhely a kóbor kutyusok életkörülményeinek javítása, valamint a felelőségteljesebb állattartásra való nevelés érdekében jött létre, széleskörű összefogással.

Vizin Balázs

Stílusosan szólva: kutyameleg volt az állatotthon átadásának délutánján, de a tikkasztó hőség sem szegte kedvét azoknak az önkénteseknek és vendégeknek, akik már hosszú ideje készültek erre a napra. Egészen pontosan 12 éve annak, hogy Filamelláné Kis Melinda elhatározta: minden rendelkezésre álló eszközzel a nehéz sorsú völgységi kutyusokon fog segíteni. Nem volt egyedül ezzel a gondolattal – ahogy a példaértékű, de embertpróbáló – önkéntes munkában sem hagyták cserben azok az állatszerető segítők, akik időközben csatlakoztak hozzá. Velük együtt alapította meg 2010-ben a Kíra Völgységi Kutyamentő Egyesületet, amely civil szervezet azokat a célokat gyűjtötte csokorba, amelyet a tagok együttesen megfogalmaztak. Ezek között szerepelt – a már említett nagy álomként – a kor követelményeinek mindenben megfelelő, a kis kedvencek számára méltó átmeneti otthonként funkcionáló menhely létrehozása. A motiváció hatalmas volt, akárcsak a beruházás költsége, ezért olyan támogatókat kezdtek el keresgélni, akik segítő kezet és anyagi forrást nyújthatnak az egyesület céljának megvalósításához.

– 2012-ben ismerkedtünk meg a svájci Hundehilfe Ungarn partnerszervezettel, akik akkor – elmondásuk alapján – egyszeri adományt hoztak a korábbi bonyhádi menhelyen lévő kutyáknak. Az egyszeri alkalomból gyakori találkozások lettek, sőt, barátivá erősödött a kapcsolatunk, és nélkülük nem jöhetett volna létre a ma átadott állatotthon sem – folytatta az előzmények felidézését Filamelláné Kis Melinda. A Kíra Völgységi Kutyamentő Egyesület elnöke meghatódva mondta, hogy a Bianca Durrer-Flückiger vezette partneregyesület minden követ megmozgatott annak érdekében, hogy segíthesse a völgységieket, amiért nem győznek elég hálásak lenni neki, illetve csapatának. A sütivásároktól a különböző jótékonysági akciókig, számos kezdeményezést valósítottak meg ennek érdekében – akárcsak a bonyhádiak. Először a telekvásárlásra gyűlt össze a megfelelő forrás, majd a földmunkákra, később a kutyusok elhelyezését szolgáló mobil konténerek és kennelek beszerzésére. Aprólékos, de örömteli munka volt, különösen annak tükrében, hogy egyre közelebb kerültek az álom beteljesüléséhez – mondta Filamelláné Kis Melinda, hozzátéve: még bőven van teendőjük, nincs teljesen készen a létesítmény, de már eljutottak addig, hogy átköltöztethetik azt az 50 kutyust, amelyeknek jelenleg gondját viselik. Az egyesület vezetőjének meglátása szerint ez az optimális létszám. Hangsúlyozta, az állatotthonban 40 kennel áll rendelkezésre, ennek ellenére nem szeretnék összezsúfolni a kis kedvenceket, sokkal inkább komfortos és tág teret biztosítanak nekik arra az átmeneti időre, ameddig találnak nekik új gazdikat.

Helyi és országos kitekintésben is komoly probléma a kutyusok elhelyezése

Cégvezetők és települési polgármesterek is csatlakoztak az avatóünnepséghez. – Egy olyan civil összefogás valósult meg, amelyre Bonyhádon még nem volt példa, de talán szélesebb kitekintésben sem – vélekedett Filóné Ferencz Ibolya. Bonyhád polgármestere megjegyezte, fontos feladatot oldott meg az egyesület az állatotthon létrehozásával, hiszen nem csak a városban, hanem országos viszonylatban is komoly problémát jelent az elhagyott kutyusok átmeneti elhelyezése.

– Az önkormányzatoknak kizárólag a kóborebek befogása és 15 napig történő elhelyezésük a jogszabály szerinti kötelező feladata, az ennél hosszabb távú tartásuk mér nem. Bonyhádon ezidáig a város közüzemi cégének telephelyén, a BONYCOM Nkft.-nél kialakított menhelyen voltak a kutyusok, de itt, a külterületen jóval optimálisabb a közeg. Azáltal, hogy az egyesület lett az állatotthon fenntartója, pályázati lehetőség is megnyílt előtte a menhely működtetésére, a város ebben is szívesen segít a szervezetnek, ha igényt tart rá – tette hozzá a polgármester.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a teol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában