vis maior esemény

2021.07.07. 18:10

Megoldódni látszik a gödör-ügy Ozorán

B. M.

Fotó: Beküldött kép

Nagy Istvánné polgármester tájékoztatta lapunkat, hogy a Petőfi utcai vis maior eseménnyel kapcsolatban az alábbi előrehaladás történt: a közösségük nagy örömére június 24-én megérkezett a támogatói okirat a Petőfi u. 27–52. házszám közötti pincebeszakadás helyreállításával kapcsolatban. A kivitelezővel már meg is kötötték a vállalkozói szerződést, a munkálatokra nyitva álló végső határidő 2022. június 21. napja.

Mint arról beszámoltunk, egy ott lakó német olvasónk kért tőlünk segítséget az utcájában található gödör miatt. Mint mondta, csalódtak a helyi körülményekben, lehet, hogy elhagyják Ozorát.

A gödör egy csőtörés nyomán keletkezett, amit a szolgáltató megjavított, ám a munkálatok közben a kotrógép alatt beomlott a föld. Az így létrejött állapotot pedig nem állították megfelelően helyre. Nagy Istvánné polgármester lapunkat akkor arról tájékoztatta, hogy a vis maior eseményt múlt év augusztusában jelentették be az illetékes hatóság felé, az elbírálása a pandémia miatt húzódott el.

Borítóképünkön: Nagy Istvánné, Döllesné Nagy Anikó alpolgármester és Pusztai Beáta jegyző a helyszínen

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a teol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában