ünnep

2021.08.20. 20:00

Szent István örökségét és az új kenyeret is megünnepeltük

Megemlékezésekkel, sokféle kulturális programmal, este pedig koncertekkel, többfelé utcabállal ünnepelték államalapításunkat a Tolna megyei településeken élők.

Munkatársainktól

Fotó: Mártonfai Dénes

– Az először tragikusnak tűnő, de a megmaradás emlékét újra bennünk felélesztő emléknapok, nemzeti ünnepek sorából kiemelkedik augusztus huszadika, államalapító Szent István királyunk ünnepe. Ezen a napon nem tragédiára, hanem nemzetünk sorsfordítójára, Szent István nagy művére, a független, keresztény magyar állam alapítására emlékezünk – mondta ünnepi beszédében Horváth István országgyűlési képviselő pénteken délelőtt Szekszárdon, a Szent István szobornál tartott ünnepségen.

– Szent István király alakja és emlékezete a magyarság öntudatának kitörölhetetlen része. Az államalapítás és Szent István öröksége történelmünk mérföldköve, ezeréves alkotmányosságunk középfonala és megmaradásunk záloga – hangsúlyozta. – Nekünk, magyaroknak a XXI. században is megvan a történelem által ránk szabott felelősségünk, hogy megteremtsük nemzetünk egységét, egyben jövőjét is. Hittel, munkával, összefogással ki kell állnunk nemzeti önrendelkezésünk mellett. A múlt kötelez a jelenben helytállni, a jövőnkért felelősséget vállalni – mutatott rá beszédében Horváth István. Ezután a Bartina Együttes, valamint a Cikói Székely Népdalkör műsora következett, majd a megemlékezés koszorúzással zárult.

A szekszárdi Szent István Napi ünnepségsorozat péntek reggel, ünnepi szentmisével indult a belvárosi katolikus templomban, amelyet kenyérszentelés és ökomenikus áldás követett. A nap folyamán a Vármegyeháza kertjében egész napos népi játszótér várta kicsiket, a nagyobbakat pedig délutántól különböző zenei műsorok szórakoztatták. Az estét utcabál zárja a Bravo zenekarral.

Gyönk

A gyönkiek péntek délutántól a Dózsa György téren emlékeztek államalapításunkra. A Szivárvány Óvoda műsora után fellépett a Grüne Wiese és utánpótlás csoportja. Este a TLG Acoustic Cover Band szórakoztatja az egybegyűlteket, majd Retro Party következik, amelynek sztárvendége Csordás Tibi.

Paks

Pakson már az ünnep előestéjén, 19-én elkezdődött a program, az Ürgemezei Pihenőparkban felállított színpadon négy fellépő, köztük a Neoton is koncertet adott. – A szél kihívásaira a fa a gyökereivel válaszol – ezzel az Illyés Gyula idézettel kezdte ünnepi beszédét Szabó Péter, Paks polgármestere a Szent István téren, a bazársor tetején tartott megemlékezésen augusztus 20-án délelőtt. Így folytatta: – Ahogy az idézet is mutatja csak igaz, erős és biztos gyökerekkel rendelkező nép tudott ezer éven választ adni azokra a kihívásokra, melyek történelmünk folyamán nemzetünkre nehezedett és nehezedik ma is – írta a TelePaks. Az államalapítás 1020. évfordulójának ünnepén Szabó Péter beszédét követően a történelmi egyházak közreműködésével megszentelték az új kenyeret, majd az államalapításra emlékezés végén megkínálták a jelenlevőket a kenyérből. Az augusztus 20-hoz kapcsolódó, három napon át tartó kulturális- és szórakoztató programok 15 órától folytatódtak az ürgemezei szabadidőparkban, ahol kísérőprogramként a legkisebbeket csillámtetoválás, arcfestés, légvárak, eurobungee, ökocsiga játéktér, és kemencés parasztudvar várta.

Bonyhád

Istentisztelettel és szentmisével, majd a Vörösmarty Mihály Művelődési Központban tartott programmal folytatódott az augusztus huszadikai ünnepség Bonyhádon. Filóné Ferencz Ibolya, a város polgármestere köszöntötte az ünneplőket, beszédében kiemelte, uralkodónk máig ható érvénnyel megadta a magyar nemzet hivatását, ezer év elteltével ma sem kell mást tennünk, mint megerősíteni és tovább szépíteni Szent István államát.

A beszédet követően Aradi András evangélikus esperes, Mészáros Zoltán református lelkész és Pásztor Gábor nyugalmazott katolikus plébános áldották meg az új gabonából készült kenyeret.

Bonyhád Város Önkormányzatának Képviselő-testülete minden évben Merész-Konrád díjat adományoz annak a pedagógusnak, akinek életpályája a városban kifejtett oktató-nevelő munka iránti elhivatottságról tanúskodik. Idén Fábiánné Csiszér Elvira kapta a díjat.

Az ünnepi műsor a rendezvénytéren folytatódott, ahol a Bonyhádi Felvidéki Egyesület felvidékről kitelepítettek tiszteletére állított emlékszobrát avatták. Az avatáson részt vett Potápi Árpád János, a térség országgyűlési képviselője, aki elmondta, ma Bonyhádon nem csak augusztus huszadikára emlékezünk, hanem azokra a felvidéki magyarokra is, akiket embertelen körülmények között telepítettek ki az otthonaikból.

Tolna

A városi program az immár több évtizedes hagyományok szerint, pénteken délután jelmezes aratófelvonulással indult, amelyet minden évben a Tolnai Nyugdíjas Szabadidő Egyesület szervez, és biztosítja a résztvevők zömét. A menet idén is a Penny parkolóból indult a tolnai templomba, a Bogyiszlói Zenekar kíséretével. A templomban ökumenikus ceremónia során megáldották az új kenyeret, Sipos Judith mözsi református tiszteletes és Ravasz Csaba tolnai plébános közreműködésével.

Az ünneplők ezután a Szent István térre vonultak. Horváth István országgyűlési képviselő ünnepi beszédét követően Appelshoffer Ágnes polgármester és a honatya megszegte az új kenyeret, amit – némi bor és pálinka kíséretében – a szabadidő klub tagjai kínáltak a közönségnek, közben a Bogyiszlói Zenekar muzsikája szólt.

Nagymányok

Az ünnepi megemlékezéssel egybekötött városnap délutáni programsorozata rendhagyó módon az egészségház épületénél kezdődött. Elsőként a Dr. Dimb János Jenő tiszteletére állított emléktábla, ezt követően pedig négy nemrég elkészült beruházás felavatásával folytatódott a program. Az eseményen részt vett Potápi Árpád János a térség országgyűlési képviselője, aki kiemelte, kimagaslóan teljesített Nagymányok önkormányzata az elmúlt időszakban, hiszen közel 1 369 000 forintnyi támogatás érkezett a településre 2016-óta.

A program a piactéren folytatódott, ahol a Nagymányoki Városi Fúvószenekar produkcióját követően Potápi Árpád János államtitkár, Karl Béla polgármester és Orbán Attila a Tolna Megyei Közgyűlés alelnökének köszöntőjét követően vette kezdetét a városnapi rendezvény.

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a teol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában