Szent Vér-kegyhely

2021.09.20. 07:00

A zarándoklat után jobb emberként tértek haza

Mintegy ezer hívő vett részt a bátai Szent Vér-kegyhely idei zarándoklatán. A szabadtéri misét Felföldi László pécsi püspök mutatta be. Hangsúlyozta, hogy a legkisebb közösségekben, a családokban kell kezdeni a hit erősítését.

Wessely Gábor

2021.09.18 Báta. Bátán a Szent Vér Bazilikába rengeteg zarándok látogatott el a misére és a körmenetre. Fotó: Makovics Kornél

Felföldi László pécsi püspök mutatott be szentmisét szombaton, Bátán, a bazilika melletti szabadtéri oltárnál. Közreműködött a szertartáson, mások mellett Nyúl Viktor pasztorális helynök, valamint a két helyi lelkipásztor: Kürtösi Krisztián plébános és Sümegi József diakónus.

Zarándokok egyénileg és csoportosan is érkeztek, főként Szekszárd és Mohács irányából, gyalogosan, kerékpárral, motorral, gépkocsival, busszal. Politikai vezetők közül ott volt többek között dr. Horváth Kálmán Tolna megyei kormánymegbízott és a falu polgármestere Huszárné Lukács Rozália. A szervezésben és lebonyolításban karitászosok, cserkészek, énekkarosok és népviseletbe öltözött helybeliek is segédkeztek.

Az eucharisztikus kongresszus után egy héttel, mintegy ezer hívő gyűlt össze az ország egyetlen eucharisztikus (szent vér) kegyhelyén. A püspök azt hangsúlyozta, hogy a legkisebb közösségekben, a családokban is erősíteni kell a hitet. Egy ilyen lelki program után jobb emberként, jobb szülőként, jobb papként kell hazatérni.

Aki vállalta az utat, s annak nehézségeit, arra törekedjen, hogy nyitott, szabad, őszinte emberként találkozzon Istennel! Akinél ez nem működik, az csak fizikailag volt jelen a zarándoklaton és a szertartáson. Tulajdonképpen az egész életünk egy zarándoklat, mely során sokszor érezzük magunkat fáradtnak, gyengének, kicsinek. Ám az Isten nagysága mindig ott van velünk.

A pápa basilica minor rangra emelte

A bátai templomban őrzött Szent Vér-ereklyéről már 1415-ben említés található a Thuróczi-krónikában. Ám a kegyhelyet a török a mohácsi vész után a földdel tette egyenlővé, s az új templom csak 1939-ben készült el. Az ereklye sem volt meg. Ezt 2017-ben sikerült pótolni, a garamszentbenedeki ereklyéből kapott darabkával.

Ferenc pápa a bátai Szent Vér-kegytemplomot 2020-ban basilica minor rangra emelte. Búcsúmisét minden szeptemberben tartanak, melyen a pandémia előtti években kétezer hívő is részt vett.

Borítóképünkön: Felföldi László pécsi püspök mintegy ezer zarándok előtt celebrált szentmisét Bátán.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a teol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában