párlatfőzés

2021.09.10. 17:36

Jó pálinkaszezonhoz gyümölcs is kellene

Bár idén, január 1-től adómentes a pálinkafőzés, mégsem ostromolják a szeszfőzdéket a gyümölcseikkel a megrendelők. Az adómentesség a gyümölcspárlatfőzésre háztartásonként évente 50 literig érvényes. Ez a mentesség egyaránt vonatkozik az otthoni és a bérfőzdei magáncélú előállításra. Emiatt várhatóan a kereskedelmi pálinkák eladása tovább fog csökkenni.

Mauthner Ilona

Kevés a gyümölcs, és ez a helyzet egymás után immár a második évet érinti. Kajszibarackból kevés termett a megyében, ráadásul cseresznyéből, meggyből és szilvából is kevesebb lett a szokottnál. Mindez megnehezítette a pálinkafőzdék szezonkezdését.

Nagy Attila, a harci székhelyű Brill Pálinkaház Kft. tulajdonosa szerint a számok sajnos még nem mutatják, hogy kedvezőbbek lettek a feltételek és nagyobb lenne a megrendelés. Ennek oka, hogy nagyon kevés gyümölcs termett az idén. Ugyanakkor a korai szőlőkből – és nem törkölyből – például Irsai Olivérből vagy hárslevelűből is főzetnek pálinkát, az illatos, zamatos fajtákra nagy ezen a területen is a kereslet.

Nagy Attilát egyébként éppen egy nagy, országos pálinkaversenyen értük utol, ahol – mint mondta – egymás között is megbeszélték a szeszfőzdék tulajdonosai, hogy mennyire volt nehéz az elmúlt év.

Sajnos kevés a főznivaló, mondta Berényi István, a kölesdi szeszfőzde tulajdonosa. Barackcefrét egyáltalán nem vittek a termelők, szilvából, meggyből kisebb tételeket. Talán majd szőlőtörkölyből hoznak többet, mondta a szakember. Az idei évben negatív rekordot érhetnek el a kisebb pálinkafőzdék. Náluk – az országban talán a legolcsóbban – 750 forintba kerül egy liter ötven fokos pálinka főzési díja. Tavaly még 836 forint adót is kellett fizetni minden liter után. Ezt törölték el az idén, januártól.

Nagy Attila harci pálinkafőző mester. Fotó: M. D.

Krizl Edit okleveles pálinkamester, a Pálinka Nemzeti Tanács Oktatási Bizottságának vezetője elmondta, az adómentesség kettős hatással van a kereskedelmi főzdékre. Egyrészről nagyon örülnek neki. Ma már a kereskedelmi főzdék közel kilencvenkilenc százaléka bérfőzési tevékenységet is folytat. Visszatért a néhány évvel ezelőtt megszűnt rendszer, így visszakapták azokat a bérfőzetőket, akik eddig magánfőző ismerősükkel készíttették el a saját fogyasztásra szánt párlatukat az árkülönbség miatt. A főzdéknek így újra tervezhető, kiszámítható bevételük lesz.

Másrészről tovább nő az árkülönbözet a palackos, zárjegyes, adózott termékek és a bérfőzdében elkészült párlatok között. Ezért várhatóan a kereskedelmi forgalomba kerülő pálinkák eladása tovább fog csökkenni.

A koronavírus-járvány az idei évre is rányomta a bélyegét. A főzdék nagy része most éppen a pandémia negatív hatásait próbálja túlélni. A járvány alatti fogyasztáscsökkenés okán csak kisebb mértékben történt új tételek előállítása, elmaradtak a nagy fesztiválok, sok fővárosi vendéglátóipari egység ki sem nyitott. Az ágazat szereplői nem tudják, hogy a járvány negyedik hulláma milyen mértékben fogja sújtani hazánkat, csak abban reménykednek, hogy az év utolsó szakaszát – ami a fő pálinkás szezon – nem a járványügyi szigorítások miatti lezárások fogják megint jellemezni.

Megpróbálták túlélni a lezárásokat

Mihályi László, a Pálinka Nemzeti Tanács elnöke arról számolt be az agrarszektor.hu-nak, hogy a pálinkapiac az elmúlt két évben nagyon megsínylette a koronavírus miatti lezárásokat és korlátozásokat. A vendéglátóhelyek bezárásával elmaradtak a vásárlók, a kereskedelmi főzdék többsége pedig épp a vendéglátáson keresztül értékesíti a pálinkáit. Jelentősen változtak a vásárlói szokások is, sokan elvesztették az állásukat, ők nem elsősorban a pálinkák vásárlását részesítették előnyben. Hasonlóan hátrányos következmény volt az, hogy a cégek nem rendeztek céges bulikat, nem ajándékoztak karácsonykor.

Az elnök elmondta, a pálinkaszektor szereplői is próbáltak túlélni, alkalmazkodni. Az online kereskedelmi csatornák a pálinka tekintetében is megnyíltak, de a túlélésnek egyes főzdéknél az volt az útja, hogy kézfertőtlenítők gyártásába kezdtek, mert a forgalmuk jelentősen megcsappant.

 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a teol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a teol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!
Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a teol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában