négyökrös szekér

2021.09.27. 16:20

Múltunk emlékezete nélkül nincs jövő sem

Gazsó Rita

Fotó: Beküldött fotó

Az iskola udvarán egykor állt egy játék, a Négyökrös szekér. Szívesen használta minden gyerek, aztán egyszer csak eltűnt, talán megsemmisítették. Kászpári Károly, a hajdani helyi diákokat tömörítő Uzdi Diákok Baráti Társasága és a Sárszentlőrinc-Uzdért Egyesület tagja határozta el, hogy újjáéleszti a szobrot.

– Minden találkozókor éreztem, hogy Petőfi Sándor és most már Renkecz József néhai tanítónk előtt is tisztelegnünk kell azzal, hogy helyreállítjuk a Négyökrös szekeret – fogalmazott az ötletadó az újjászülető szobor átadóján. Kászpári Károly hozzátette, már akkor is tudta, hogy ez nagy feladat lesz. Hosszú idő vezetett innen, míg megtalálták Horváth István gyönki fafaragót, aki később megalkotta a szobrot, és az alapanyagot, egy hatalmas, kiszáradt tölgyfa törzsét, amit egy helyi személytől kaptak.

– Készen lett az emlékpark, körülötte a kerítés és most a szobor is. Bízom benne, hogy sikerül létrehozni a Renkecz József-féle hely- és iskolatörténeti gyűjtemény méltó helyét is – emelte ki Sátor Géza polgármester az ünnepségen. – Múltunk emlékezete nélkül jövőnk sem lehet, elődeink tisztelete nélkül nincs perspektíva, nincs fejlődés – jelezte. Mint mondta, az uzdi gyerekek már félkész állapotban is örömmel vették birtokba a szobrot az elmúlt hónapokban, ami azt jelenti, hogy amíg fiaik és lányaik emlékeznek, tudni és tisztelni fogják a múlt emlékeit, értékeit. Azt kérte: a szobor álljon itt addig, amíg egykori iskolájuk épülete és környezete vagy még azon is túl. – Sarkallj minket sikerre, emlékeztess a múltunkra! Sosem feledjük el honnan származunk, óvjuk, vigyázzuk hagyományainkat, de egyben nyitottak, befogadóak vagyunk – hangsúlyozta.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a teol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában