túra

2021.10.10. 19:10

Hátizsákos túra, mesedélelőtt a Mészöly tanyán

Brunner Mónika

Fotó: Makovics Kornél

Hátizsákos túrával egybekötött mesedélelőttöt tartottak a Mészöly-tanyában szombaton. A három kilométeres kirándulás a Vármegyeházától indult, és a Porkoláb-völgybe vezetett az író régi tanyájához, ahol kézműves foglalkozással mesedélelőttel várták a családokat. A programon harmincan vettek részt.

– Ez az első alkalom, hogy megrendezzük az eseményt. Azért döntöttünk így, mert a nyáron adták át, nyitották meg a felújított Mészöly-tanyát, szeretnénk, ha minél több szekszárdi meg tudná nézni, minél szélesebb kör megismerné Mészöly Miklós életének ezen helyszínét. Továbbá kapcsolódunk a Mészöly Miklós születésének századik évfordulója alkalmából megrendezett eseménysorozathoz – mondta lapunknak Binder Borbála, a Wosinsky Mór Megyei Múzeum múzeumpedagógusa. A kézműves foglalkozáson filcanyagból egy kis puttonyocskát varrtak az érdeklődök, kapcsolódva Mészöly Miklós Hétalvó puttonyocska című meséjéhez, melyet Rubányi Anita előadóművész, múzeumpedagógus olvasott fel. Lovas Csilla főmuzeológus tárlatvezetést tartott a felnőtteknek a tanyában.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a teol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában