százhuszonöt év

2021.10.14. 11:30

Jubileum alkalmából mutatja fel értékeit a Garay-gimnázium

Jubilál a Szekszárdi Garay János Gimnázium. A rendezvény túlmutat a hagyományos ünnepségen.

Szeri Árpád

Fotó: Makovics Kornél

Fennállásának újabb jelentős állomásához érkezett a Szekszárdi Garay János Gimnázium, ugyanis százhuszonöt évvel ezelőtt nyitotta meg kapuját. A jubileumi megemlékezés október 16-án, szombaton lesz, öregdiák-találkozóval, műsorral, visszaemlékezésekkel és kiállítással.

– Gimnáziumunk az itt zajlott képzések okán négy másik szekszárdi középiskola alapjait vetette meg – mondta el lapunknak Heilmann Józsefné igazgató. – Anyaintézményeként könyvelheti el az Ady-, a Bezerédj-, az egészségügyi és a Rózsa-középiskola. Ez a nem igazán közismert fejlemény is mutatja, hogy a Garay János Gimnázium milyen komoly szellemi háttérrel rendelkezett már a korai időszakban is.

Ez máig tartó érték számunkra. Hiszen a Magyar Tudományos Akadémia idén tizenkét tanárt jutalmazott kutatói pályadíjjal, közülük ketten gimnáziumunkat erősítik. Az itt végzett, egykori diákok joggal büszkék ezekre a rendszeresen említett tanáregyéniségekre. Az újabb visszaemlékezésekben is felbukkan a nevük, bár mostanság inkább az kap hangsúlyt, hogy milyen kiterjedt lehetőségek állnak a fiatalok rendelkezésére.

Az említett tényezőkről természetesen szó lesz a szombati ünnepségen, de az egész tanévet szeretnénk ennek a jubileumnak szentelni. Szeptemberben iskola- és technikatörténeti kiállítással nyitottunk, most pedig az eddig eltelt időszakot bemutató tablókat avatunk fel, szám szerint huszonhatot. Hangsúlyos szerepet kap három itt érettségizett írónk-költőnk, azaz Mészöly Miklós, Lázár Ervin és Baka István.

Az ünnepi műsort adó művészeink mindegyike jelenlegi, avagy egykori garaysta. Hárman személyesen osztják meg a közönséggel gimnazista élményeiket. Név szerint Zentai András címzetes igazgató, Németh Károly, a nyugdíjas tanári kar nyolcvankilenc éves kor­elnöke, valamint Levente Péter, aki egy ország Móka Mikije volt annak idején. Örömmel vállalták a felkérést és nem kétséges, hogy lesznek megszívlelendő gondolataik a mai korosztály számára is.

Jóval több lesz, mint ünnepség

– Régi tervem volt a tablók elkészítése – közölte az igazgató. – A műtárgyak létrehozását jelentős kutatás előzte meg, ebben dr. Gesztesi Enikő és Elblinger Ferenc alapos munkájára támaszkodhattam. Ezek a tablók a jövőben állandó jelenlétükkel emlékeztetnek történelmünkre és eredményeinkre. Huszonöt év elteltével ismételten készültünk egy irodalmi antológiával, hiszen nagy örömünkre rengeteg tehetséges diákunk alkot országos sikerrel. Mindent összegezve, ezt a szombati napot igyekszünk úgy lebonyolítani, hogy túlmutasson a hagyományos köszöntő- és műsorformán.

Az a tervünk, hogy ez a délelőtt tíz órakor öregdiák-találkozóval kezdődő és este hét órakor állófogadással záruló rendezvény alapvetően az eddigi százhuszonöt évről szóljon. Miután az összes, köztük lévő garaystának lehetetlenség lett volna külön-külön meghívót kézbesíteni, ez úton is hadd hívjam meg szeretettel valamennyi volt tanárunkat, munkatársunkat, diákunkat a szombati rendezvényünkre – zárta Heilmann Józsefné.

Borítóképünk: Heilmann Józsefné régi terve valósult meg a tablók elkészítésével

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a teol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában