emlékezés

2021.10.11. 17:30

Kerek egész, hasznos és hiánypótló volt a Csengey program

Emléktáblaavatással, könyvbemutatóval, zenés- és színházi előadással, filmvetítéssel, valamint barátok, családtagok visszaemlékezésével idézték vissza Csengey Dénes alakját Pakson, a nevét viselő kulturális központban.

Gazsó Rita

Fotó: Molnár Gyula

Háromnapos programsorozattal emlékeztek meg múlt héten a szekszárdi születésű rendszerváltó politikusra, íróra és költőre, halálának harmincadik évfordulója kapcsán Pakson, a Csengey Dénes Kulturális Központban.

− Az intézmény 2012 óta viseli Csengey Dénes nevét, de hasonló eseményt még nem hívtak életre a tiszteletére – mondta lapunknak Lampert Marianna, a rendezvény főszervezője, aki szerint ennek fő oka, hogy mivel Szekszárdon született, több szál kötötte a megyeszékhelyhez, mint Pakshoz. Személyes kötődései miatt fordult meg Pakson és környékén, ahol Cseh Tamással közös esteket is tartottak. Lampert Marianna úgy fogalmazott, politikai szerepe mellett kevesebb figyelmet kapott Csengey irodalmi tevékenysége, holott megérdemelné: írt verseket, forgatókönyveket, dalszövegeket, novellákat, politikai szépírásai is jelentősek. A rendezvénysorozat ezt szerette volna helyére tenni.

A szervező úgy fogalmazott: a háromnapos sorozat kerek egész, hasznos és hiánypótló volt, különböző programelemei egymásra épültek és főként olyanokat vonzottak akik vonzódnak a magaskultúra iránt. Lampert Marianna szerint Csengey szövegei ugyan nehezen értelmezhetőek, de a program hozzásegített ahhoz, hogy többet megtudhassunk róla.

Az esemény egyik legizgalmasabb része a Cseh Tamással közösen megírt Mélyrepülés című lemezből gyúrt pénteki darab volt Tóth Andrással. Szombaton Bartusz-Dobosi László monográfiájának könyvbemutatójával indult a program, majd Szakács Emília, Csengey egyetemi csoporttársa vezetett egy olvasói szemináriumot, amelyet a személyes szálak is átszőttek.

Csengey Dénes politikai pályájáról is megemlékeztek a Magyar Demokrata Fórum helyi alapítói, majd idén megjelent monodrámáinak összegző kötete apropóján vendégeskedtek a rendezvényen az író fiai, Balázs és András, akik családi emlékeket is feleleveníttek. A programot a Mélyrepülés előtti időszakból származó, eddig ismeretlen dalokból összeállított, zenés-prózai műsor zárta, amit Beck Zoli és Szűcs Krisztián tolmácsolt.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a teol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában