Rákapcsolt a járvány, és most másik arcát mutatja a vírus

Ismét napi téma lett a koronavírus elleni védekezés. Újra köztünk garázdálkodik. Más arcát mutatja, mint tavasszal. Alattomos módon viselkedik, bujkál. Már a háziorvosoknál is lehet teszteltetni, ha gyanús tünetekkel érkezik a beteg. Az új fejleményekről dr. Kovács Klára bátaszéki háziorvost kérdeztük.

Mauthner Ilona

2020117_Bátaszék_dr Kovács Klára háziorvos Bátaszéken_Fotó:Mártonfai Dénes_MD_TN

Fotó: Mártonfai Dénes

Az elmúlt hetekben csak fiatal és középkorú páciensek vizsgálatakor kerültem testközelbe a koronavírussal. Az iskolákban és munkahelyeken terjed leginkább, mondta dr. Kovács Klára.

– Több esetben a pozitív antigén gyorsteszt segített hozzá a pontos diagnózis megszületéséhez. Egy kis láz, nátha és a „mindenem fáj” panasz alapján bármelyik ártalmatlannak tartott vírus állhatott volna a megbetegedések mögött. A köhögés nem volt kínzó, szaglásvesztés egyik esetben sem volt. Szakmai kíváncsiságból és a magam megnyugtatására teszteltem le a légúti betegeket. Tesztelés nélkül elnéztem volna az eseteket, ez részben a delta variáns sajátossága, másrészt a fiatalok erősebb immunválaszának és az idősebb korosztály átoltottságának köszönhető.

A negyven körüli, egyébként egészséges páciens a rendelés végén hívott, hogy lázas és úgy fáj a háta, mint a tavasszal, amikor koronavírusos tüdőgyulladás miatt kórházba került. Mivel fél éven belül kiállta a fertőzést, bízott az immunrendszerében és nem oltatta be magát. Megvizsgáltam, tüdőgyulladása volt és pozitív lett a tesztje. Az antigén gyorsteszt eredménye néhány perc múlva már megjelent a felhőben. Járványügyi megfigyelés alá került és indult a kontaktkutatás is.

– Meglepetésként ért, hogy egy kétszer oltott, iskolás fiú antigén gyorstesztje is pozitív lett. Náthára és fejfájásra panaszkodott. A vizsgálat alapján nem tartottam komoly betegnek. Az egyik kötőhártyája erezett volt. A kötőhártya-gyulladást a delta variáns okozta fertőzés korai tüneteként emlegeti a szakma. És bejött. Rengeteg kontaktja volt, mindenki karanténba került, kivételt képezett egy oltott panaszmentes hozzátartozó. Mindenkinél elvégeztem a gyorstesztet, ami negatív lett, de az egyik torok- és hörgőfájós családtagnak PCR-t rendeltem, mert esélyes, hogy koronavírustól beteg. Tudjuk, hogy a gyorsteszt érzékenysége meg sem közelíti a PCR-módszer érzékenységét. A PCR benne is megtalálta a vírust.

Az elmúlt hetekben rendkívül sok hasonló tünetet mutató légúti beteg fordult meg a rendelésemen és ez az esetszám várhatóan tovább nő. A diagnózis felállítása csak a gyorsteszt kiterjedt használata mellett valósítható meg. A háziorvosok 100-100 darab antigén gyorstesztet kaptak, ami lehetővé teszi napi 10–15 páciens tesztelését. A panaszok meghallgatása után döntök a tesztelésről. A tesztelés egy perc alatt megvan. Akik még nem vettek részt tesztelésen, nekik a folyamat ismertetése hosszabb időt is igénybe vehet. A félelmek eloszlatása volt hogy húsz percembe került, de ez egy szélsőséges eset volt. Az interneten látott videók és keringő rémtörténetek hatására alakult ki a páciens félelme. A tesztelés okozta kellemetlenséget egy mindenki által ismert szituációhoz szoktam hasonlítani. Az orrgarat érintése égő, szúró érzést vált ki az orrban és reflexesen könnyezés indul az egyik, majd másik szemből. Ez ugyanaz az érzés, mint amikor hagymát vágunk össze, vagy tormát reszelünk. Mi, háziasszonyok ezt az érzést minden főzéskor bevállaljuk, mert hagyma nélkül a magyaros étel nem az igazi.

A negatív teszt sok esetben fél gyógyulással felérő megkönnyebbülést jelent. Ezért sokan örülnek a tesztelésnek. A fertőző betegek elkülönítése a járvány megfékezésének, lassításának fontos módja. A háziorvosnak a tesztelés egy lehetőség a pontos kóroki diagnózis felállítására. Ha pozitív a teszt, akkor a vizsgálatot lerövidítem. Csak fertőtlenítés, átöltözés, szellőztetés után folytatódhat a rendelés. A legrosszabb az, ha vakok vagyunk, mert akkor a védekezést nem járatjuk a csúcsra.

– A negyedik hullám elején vagyunk, lassan de folyamatosan nő a napi esetszám. Az egészségügy és a döntéshozók erőfeszítésének köszönhetően gyorsan elértük a hazai lakosság hatvanszázalékos átoltottságát. Érdemi javulást az utóbbi hetekben nem érek el, hetente néhány első oltást adok be, az oltások többsége harmadik oltás, amiből naponta hatot adok be. Párhuzamosan folyik napi tíz-tíz influenzaoltás beadása is. A megelőzés során újra hangsúlyos a távolságtartás, a maszkviselés és a higiéniai szabályok betartása. Emellett nagyon fontos a koronavírusos betegek maradéktalan megtalálása és elkülönítése. Elengedhetetlen a fertőzöttek fegyelmezett viselkedése, a karantén betartása.

A hullám java még előttünk van

A héten az egyik nap reggel hét óra előtt fulladva hívott egy középkorú páciensem. Már elszoktam ettől a szituációtól. Mint kiderült, neki koronavírus okozta tüdőgyulladása van, már délután plazma- és oxigénkezelést kapott. Sajnos az érintett beteg az oltatlanok közé tartozik. Ezt a helyzetet biztosan el lehetett, el kellett volna kerülni. Társbetegségei nincsenek, jók az esélyei. Mielőbbi teljes javulást kívánok neki. Az oltást még halogatókat pedig biztatom az oltás mielőbbi felvételére. A negyedik hullám az oltatlanok hulláma lesz, és a java még előttünk van.

A gyorsteszt

Kis megterheléssel járó vizsgálat a koronavírus antigén gyorstesztje is, ehhez az orr­garatból veszek mintát egy hajlékony pálcával, aminek a végén vatta van. Az orvoshoz indulóknak célszerű ezt a vizsgálati szituációt előre átgondolni és elfogadni, ha komolyan gondolják, hogy már elég volt a világjárványból.

Borítóképen: Dr. Kovács Klára bátaszéki háziorvos

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a teol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában