pálinka

2021.10.12. 18:10

Minősítést kaptak a Brill pálinkák

Farkas Eszter

Fotó: Beküldött fotó

Az Országos Mezőgazdasági és Élelmiszeripari Kiállítás és Vásáron megrendezett Nemzeti Pálinkakiválóság Program versenyén a Brill Pálinkaház is megmérettette magát, mind a hat termékük minősítést kapott – mondta el lapunknak Nagy Attila, a Brill Pálinkaház Kft. tulajdonosa. Három benevezett Brill párlat Top, három pedig Pálinkakiválóság díjat nyert.

– A pálinka nemzetünk egyik kiemelkedő produktuma és hungarikumaink egyike, mely világszínvonalú minőséget képvisel úgy külsőségeiben, mint belső értékeiben – mondta Erdős Norbert, az Agrárminisztérium élelmiszerlánc-felügyeletért felelős államtitkára pénteken. Az államtitkár elmondta, hogy az Agrárminisztérium 2014-ben hirdette meg először a Nemzeti Pálinkakiválóság Programot, melynek célja az volt, hogy széles közönséggel megismertethessék a kiváló hazai minőségű pálinkákat, valamint a fogyasztókban tudatosítsák a párlat gasztronómia jelentőségét, a kulturált, mértékletes fogyasztásának fontosságát.

A pálinkákat kilenc fős szakmai zsűri kóstolta, és az induló pálinkaházak minimum három, legfeljebb kilenc tétellel nevezhettek különféle kategóriákban. A 2021-es Nemzeti Pálinkakiválóság Programra huszonhárom pálinkaház több mint száznegyven tétellel nevezett, ebből összesen huszonkét pálinkafőzde közel nyolcvan párlatát díjazták. A Pálinkakiválóságok Könyve 2021 című kiadvány bemutatójára előreláthatóan novemberben kerül sor. A könyv elektronikus és nyomtatott formában is elérhető lesz év végére.

Boítóképünkön jobb szélen Nagy Attila, a Brill Pálinkaház tulajdonosa

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a teol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában