konferencia

2021.11.30. 17:30

A filmek is segítenek megmenteni a Földet

Megmenteni a Földet. Erről tanácskoznak államfők és szakemberek, s a minap ez volt a témája a Pécsi Tudományegyetem Kultúratudományi, Pedagógusképző és Vidékfejlesztési Karán a Centenáriumi Programsorozat keretében tartott konferenciának.

Szepesi László

Forrás: A szerző felvétele

A centenárium a 650 évvel ezelőtt alapított egyetem száz évvel ezelőtti újjászületését jelenti, mikor Trianon miatt Pécsre költözött a pozsonyi egyetem. A hétfőn tartott nemzetközi megbeszélést megnyitó dr. Szécsi Gábor, az egyetemi kar dékánja kifejtette, céljuk, hogy etikai és nevelésfilozófiai segítséget adjanak a leendő pedagógusoknak. Mert nekik kell, már korán, kisgyermek korban ráhangolni mindenkit arra, hogy minden cselekedetükkel óvják bolygónkat. Mert, ha akkor nem tanulják meg a környezettudatos magatartást, felnőttként már nem segíthet rajtuk sem a pedagógia sem a politika.

A konferenciának környezeti nevelés az információ korában címmel volt egy filmes része, amikor interneten bekapcsolódott a tanácskozásba New Yorkból Karl Bardos a New York University Tisch School of the Arts professzora, illetve Los Angelesből Lawrence David Földes az Amerikai Egyesült Államok Mozgókép-, és Tudományos Akadémiájának és a diák Oscar díj zsűrijének tagja is.

A konferenciára Kindl Gábor „Egy Föld, egy film, egy esély” címmel meghirdetett egy filmversenyt, mobiltelefonnal készítendő, a környezetvédelemről szóló filmekért, s ennek ezen a világhálóhoz csatlakozó konferencián volt az eredményhirdetése.

A világ minden tájáról érkeztek az alkotásokban, ki így, ki úgy hívta fel a figyelmet a földet fenyegető veszélyre, a klímaváltozás és földünk elszennyeződésének következményeire.

A versenyben első helyezett lett a legjobb filmet készítő budapesti Vörösmarty Mihály Gimnázium Keserü Eszter vezette stábjának Circulation, (Körforgás) című filmje, második a Wehovszky Patrik készítette Utolsó óra című kisfilm. A legfiatalabb tehetséges ifjú filmes a Penészleken lakó 11 éves, hatodik osztályba járó Berna Bianka. A legjobb közösségi célú filmet, a KAQUN – only from pure fountain-t (KAQUN – csak tiszta szökőkútból) New Yorkban és Budapesten forgatta a Zoi Florosz vezette stáb.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a teol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában