Illyés Gyula

2021.11.03. 20:00

Egykori névadójára emlékezett a szekszárdi egyetemi kar

Bár már nem viseli a neves író, költő nevét a szekszárdi egyetemi kar, de még ápolják az illyési hagyományt, és nem csak a maihoz hasonló ünnepi alkalomkor, hanem programok, rendezvények, pályázatok formájában is.

Szepesi László

Fotó: Mártonfai Dénes

Illyés Gyula háromszoros Kossuth-díjas magyar költő, író, drámaíró, 1902. november másodikán született Tolna megyében, a Pálfa melletti Felsőrácegrespusztán. Tegnap őrá, mint hajdani névadóra emlékeztek, immár sokadik alkalommal, Szekszárdon a Pécsi Tudományegyetem Kultúratudományi, Pedagógusképző és Vidékfejlesztési Karán, hiszen az író, költő nevét vette fel 1990-ben az önállóvá vált főiskola.

Bár ma már nem ez a neve az egyetemi karnak, de a karon belül az egyik intézetet, s az egyetem gyakorlóiskoláját is így hívják, és ápolják az illyési hagyományt nem csak ilyen ünnepi alkalomkor, hanem programok, rendezvények, pályázatok formájában is. Őrzik a hajdani főiskola névadójának szellemét azért is, mert életművének az a tanulsága, hogy az ember, a közösség és a hagyomány megbonthatatlan egységet alkot. A hagyomány ápolása, a helyi közösségek megmentése, sőt megerősítése pedig nem csupán egy illendőségből megvalósítandó feladat, hanem érdekünk, mert megmaradásunk kulcsfontosságú eleme.

Az egyetemi kar aulájában tartott ünnepségen dr. Szécsi Gábor dékán felidézte a fiatal Illyés korát, egymásra ható kapcsolatát annak az időnek másik írófejedelmével, a szintén a városhoz kötődő Babits Mihállyal. A professzor beszélt a költő életútjáról, a világirodalomban betöltött szerepéről, s társadalomformáló munkásságáról is.

Az ünnepi beszédet, majd a verset követően az aula Illyés falánál lévő bronz domborműnél elhelyezték az emlékezés és tisztelet koszorúit. Az elsőt az egyetemi kar dékánja és a Hallgatói Önkormányzat elnöke, majd őket követte az Illyés Gyula Gyakorló Általános Iskola, AMI és Gyakorlóóvoda két igazgató-helyettese, a szekszárdi önkormányzat és a Wosinsky Mór Megyei Múzeum képviselője, de lerótta kegyeletét az MNL Tolna Megyei Levéltárának igazgatója, a Tolna Megyei Egyed Antal Honismereti Egyesület két elnökségi tagja és a Tolna Megyei Illyés Gyula Könyvtár igazgatója is.

Borítóképünk: Dr. Szécsi Gábor dékán helyezte el az első koszorút Illyés Gyula domborművénél

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a teol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában