Bátaapáti

2021.11.02. 12:30

Gyermek és felnőtt egyaránt kimozoghatja magát

SZ. Á.

Fotó: Makovics Kornél

Önkormányzati célkitűzés Bátaapátiban minél több felnőtt helybelit megnyerni a sport, az egészséges életmód számára. Ennek a célkitűzésnek a jegyében gyarapodott a település a közelmúltban egy kültéri fitneszparkkal és játszótérrel.

Az átadáson Krachun Szilárd polgármester köszöntötte a megjelent helybelieket. Az orvosi rendelő közelében található, kerítéssel körülvett helyszínen részben játékok – köztük hinta, libikóka, mászóka, csúszda –, részben pedig a mozgáskoordinációt, az ügyességet és az erőnlétet fejlesztő eszközök fogadják a közönséget.

– Ha egy anyuka eljön ide kisgyermekével, akkor mindketten hasznosan tölthetik az időt – hangsúlyozta a község vezetője. – A gyermek önfeledt játékkal, a felnőtt pedig egy frissítő edzéssel.

A tizenhárommillió forintba kerülő, TETT-es támogatással megvalósult, jelen formájában is látványos fitneszpark és játszótér a közeljövőben tovább szépül. Ugyanis kövezést kap a bejáratig, emellett pad is szolgálja majd a gyermekekre ügyelő idősebbek kényelmét.

Borítóképünkön: Fitneszpark és játszótér készült sokak örömére a településen

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a teol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában