a jogász válaszol

2021.11.30. 12:30

Mi alapján kapjuk a nevünket?

I. I.

Forrás: Shutterstock

Fotó: Shutterstock

Olvasónk arról érdeklődött, születendő gyermekének milyen szabályok alapján választhatnak nevet. A kérdésre dr. Kiss Edit ügyvéd válaszolt.

A magyar névjog alapján a magyar állampolgár neve születési névből, illetve házassági névből áll. A születési név az egyént a születési anyakönyvi bejegyzés, a házassági név pedig a házassági anyakönyvi bejegyzés alapján illeti meg. Ősi magyar hagyomány szerint a családi név megelőzi az utónevet. A név az emberi személyiség részét képezi, a névviselés alkalmas arra, hogy a név viselőjét azonosítsa, megkülönböztesse, elválassza a társadalom többi tagjától, és kifejezze a családhoz való tartozást.

A házassági névről már esett szó korábban, most a születendő gyermek névválasztását foglalom össze röviden – folytatta a szakember. A születési név az a név, amely az érintettet az anyakönyvi bejegyzés alapján megilleti. A magyar állampolgár születési neve családi és utónévből áll és a szülők a Magyar Tudományos Akadémia által összeállított utónévjegyzékből választhatják ki születendő gyermekük utónevét.

Amennyiben a kiválasztott utónév nem szerepel az utónévjegyzékben, úgy annak anyakönyvezhetőségéről a Magyar Tudományos Akadémia dönt. A gyermek részére a szülők által meghatározott sorrendben legfeljebb két, a gyermek nemének megfelelő nevet lehet választani.

A házasságban született gyermek névhasználatáról a szülők állapodnak meg. Az általánosan bevett szokás az, hogy az apa születési, vagy házasságkötéssel szerzett családi nevét kapják a gyermekek is, utónevükről pedig közösen döntenek – tájékoztatott dr. Kiss Edit.

Borítóképünk illusztráció.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a teol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában