Visszatekintés

2021.12.08. 07:00

A kis Kóbor János legszebb nyarai Bátaszéken teltek

Bár nem itt született, Kóbor János mindig hazament Bátaszékre, gyermekként társaival együtt itt kergette a labdát a focipályán. Sztárként visszatérve segítséget ajánlott a templomtorony helyreállításához, majd Pro Urbe Bátaszék elismerésben is részesült.

Szeri Árpád

A Takler pincészet ünnepi vacsoráján. Kóbor János mellett felesége, Deme Zsóka, és barátja, Dunai Antal foglalt helyet

Fotó: MW

Nem egészen egy évvel később Kóbor János ismét Bátaszéken járt. Hogy mi okból, arról a lap 1987. április 15-i száma közölt tudósítást. (A Novák István-futóemlékverseny) „legnépszerűbb személyisége – nos, nem a versenyzők, hanem a meghívott vendégek köréből került ki. Mint az várható volt, a bátaszéki tornacsarnokban megtartott záróünnepségen az emelvényre fellépők közül Kóbor Jánost, az Omega együttes énekesét köszöntötte a legnagyobb taps és éljenzés.”

Kóbor János és Bátaszék kapcsolatáról az 1980-as évek közepén jelent meg először írás a Tolna Megyei Népújságban. Bálint György a lap 1986. május 6-i számában az Omega együttes bátaszéki koncertjéről beszámolva ezt is papírra vetette a csapat frontemberéről: „Mindmáig a legnagyobb nemzetközi sikereket bekasszírozó rockformációnk egyik vezéregyénisége, akinek Bátaszék nem csupán egy apró pont a sok hasonló település között, ahol a tavaszi turné során megfordulnak. Gyermekkorának leggyönyörűbb emlékei között őrzi a nagyszüleinél eltöltött vakációit...”

A Tolnai Népújság 1995. május 6-i számában Krasznai Zoltán készített interjút Kóbor Jánossal, aki egy szekszárdi meghívásnak tett eleget. A beszélgetés bevezetőjében olvasható, hogy „A legutóbbi JóSzerivel show egyik vendége Kóbor János, az Omega frontembere volt. Ahhoz hogy megfelelőképpen tudjuk értékelni ezt gesztust, nem árt tudni, az Omega harminchárom esztendős története alatt Kóbor csak a Friderikusz és a JóSzerivel show meghívásának tett eleget. Az igazsághoz hozzátartozik, hogy ezúttal is csak a gyerekkori barát, Nagy Ferenc – Várdomb és Pörböly körjegyzője – kedvéért tett kivételt.”

A lap 1995. augusztus 19-i számában közölt interjúban Kóbor János felelevenítette bátaszéki élményeit. „– A nagyszüleim éltek Bátaszéken, az iskolai szünetekben rendszeresen meglátogattam őket – emlékezett Kóbor János a régi szép időkre. – Bátaszék felidézésekor egy nagyon kedves falu jelenik meg előttem, bár hivatalosan községnek nevezték a települést. Az elmúlt századokra jellemző természetközeliséggel – rengeteg háziállattal, lóval és szekérrel – találkoztam itt. No és egy focipályával, ami a központot jelentette számomra.”

A fentiek ismeretében jól érthető a 2013. március 30-án Lengyel János akkori főszerkesztő tollából megjelent írás bevezetője. „Kóbor János, a Kossuth-díjas Omega zenekar frontembere is segítséget ajánlott a bátaszéki templomtorony helyreállításához. Mivel a toronynak állnia kell, »Megsegítünk, Bátaszék« címmel indít országos kezdeményezést az ismert művész.”

A 2013. május 22-i lapszámban Venter Marianna nemcsak arról számolt be, hogy az Omega frontembere (...) „hetvenedik születésnapját a megyeszékhelyen, a Takler Pincészet és Panzióban tartotta”, hanem arról is, hogy „Pro Urbe Bátaszék elismerésben részesítette a város önkormányzata Kóbor Jánost.” Két és fél évvel később pedig – tudósított Hanol Erzsébet a lap 2015. november 23-i számában – „Magyar Zeneművészet kategóriában Kóbor János, az Omega énekese kapott megyei Prima Díjat.”

A lap tavaly december 16-i számában olvasható írás azt a pillanatot idézte fel, amikor Kóbor János szó szerint belépett a Gasztromegye című műsorba. „A videósorozat Bátaszék kulináris és kulturális értékeit bemutató epizódjában Vizin Balázs műsorvezető és Makk Norbert mesterszakács – egy-egy pohár borral a kezükben – rá­zendítettek az Omega együttes Gyöngyhajú lány című szerzeményére. Mindenesetre a záró taktus után Vizin Balázs érzékelhető megkönnyebbüléssel jegyezte meg: – Még szerencse, hogy nem hallotta senki… Ekkor jött a meglepetés, azaz Kóbor János, ezzel a belépővel és sokatmondó mosollyal: – Mi az, hogy nem hallotta senki? Hallottam!”

Borítóképünkön: A Takler pincészet ünnepi vacsoráján. Kóbor János mellett felesége, Deme Zsóka, és barátja, Dunai Antal foglalt helyet

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a teol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában