Mi Hazánk

2021.12.11. 19:00

A kötelező Covid-oltás ellen tiltakoztak

Mintegy kétszázan vehettek részt szombat délután a Mi Hazánk tüntetésén a Liszt Ferenc téren.

Ihárosi I.

Dúró Dóra, a Mi Hazánk elnökhelyettese is felszólalt (Fotó: Mártonfai Dénes)

A rendezvény  a Himnusszal kezdődött, a Szózattal és  a  Székely himnusszal ért véget. A demonstráció célja a tiltakozás volt volt a Covid oltások kötelezővé tétele ellen. Elsőként Könnyű Tamás, a tamási szervezet tagja többek között arról szólt, hogy diszkriminálják azokat, akik nem akarják felvenni az oltás, ami lassan már mindenkinek kötelező lesz. Kiemelte az összefogás erejének a jelentőségét, hisz szerinte a rendszerváltás valójában csak papíron történt meg.

Papp Tamás, a Tolna megyei iroda elnöke, képviselőjelölt főként az úgynevezett háttérhatalmak céljairól, az emberiség lélekszámának csökkentéséről és arról szólt, hogy a vakcinagyártók dollármilliárdokat nyernek az üzleten. Kijelentette, hogy a FIDESZ és az egyesült balliberális tömb politikájában vannak ugyan árnyalati különbségek, de politikájuk hosszabb távon a magyarság pusztulását fogja okozni.

Dúró Dóra, a Mi Hazánk elnökhelyettese azt részletezte, hogy a kormányzati kommunikáció és a virológusok nyilatkozatai sorra nem váltak valóra. Nem alakult ki például a nyájimmunitás sem. Amikor egy kórházi orvos azt nyilatkozta, hogy a hozzájuk kerülő betegek kétharmada oltott, az on-line változatból ez rész már hiányzott.

Egyebek mellett elmondta, hogy a kormány már az oltatlanok ellen uszít, mondván, hogy mások életét is veszélyeztetik, ezért a Mi Hazánk Mozgalom feljelentést tett közösség elleni uszításért. A kormánynak felelősséget kell vállalnia az oltások mellékhatásai miatt is, tette hozzá Dúró Dóra.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a teol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában