Hiedelmek

2021.12.31. 14:00

A néphit szerint így lesz bőséges az új esztendő

A szilveszterhez és újévhez kötődő gasztrobabonák igen nagy múltra tekintenek vissza. Így aztán nem véletlen, hogy egyáltalán nem mindegy, mit eszünk az év utolsó, vagy éppen az első napján.

Forrás: mindmegette.hu

Szilveszterkor sem hiányozhatnak a jó falatok.

Fotó: Shutterstock

Őseink azt gondolták, hogy ezek a népszokások segítik a következő évi bőség megteremtését, így ennek megfelelően étkeztek. Amilyen az újév első napja, olyan lesz az egész esztendő – tartja a mondás. 

A népszokás szerint nem csak újévkor, hanem már az azt megelőző nap, azaz szilveszterkor is érdemes betartani néhány szabályt. Csirkét, halat vagy vadat 31-én érdemes sütni, hiszen a baromfi elkaparja az előző év gondjait, a vad elszalad vele, a hal pedig elúszik a bajokkal. Arra is figyeljünk, hogy malacot éjfél előtt ne együnk, ugyanis az kitúrja a balszerencsét, ezt pedig senki nem szeretné, főleg egy ilyen húzós év után. Ezért vigyázzunk a virslivel is! Éjfél előtt baromfiból, éjfél után pedig sertésből készüljön. 

Éjfélkor mindenki pezsgővel koccint. Na de miért is? Mert a pezsgő a jóléthez, a luxuséletvitelhez tartozik, csak kivételes alkalmakkor fogyasztjuk. A népszokás szerint ha pezsgőt kortyolgatunk 31-én, akkor fényűző év vár ránk, ha pedig egy picit még ki is lötyögtetjük a pohárból, akkor egy nagyobb pénzösszegre is számíthatunk. 

Az év első napján a lencse és a mák a gazdagságot segíti elő, hiszen ezek az ételek a pénz bőségét jelképezik. Ennek oka, hogy a szemes ételek az aprópénzre emlékeztetnek, így minél többet fogyasztunk belőlük, annál gazdagabbak leszünk. Lencse helyett egyébként babot, rizst vagy kölest is ehetünk. Újévkor disznóhúst is szokás enni, mert a malac előtúrja a szerencsét, bőséges zsírtartalma miatt pedig a gazdag esztendő jelképe. Akadnak olyanok is, akik szerint csak a köröm, a csülök, a farok és a fül hozhat szerencsét, így nem véletlen, hogy a kocsonyába is közszeretettel kerülnek ezekből a disznóságokból. 

Pulykasültet még véletlenül se együnk az év első napján! Őseink úgy gondolták, hogy az nemcsak a szerencsét kaparja el, de még haragot is hoz a házra. A hallal kapcsolatban is akad egy érdekesség: van, ahol szerencsehozó állatnak tartják, mivel pikkelye olyan, mint a pénzérme, tehát egy másik babona szerint gazdagságot hoz. 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a teol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában