Pályaorientációs kalandőrület

2021.12.22. 19:10

Egy csapat sem maradt ajándék nélkül

Már második alkalommal szervezte meg Pályaorientációs Kalandőrület című vetélkedőjét a Tolna Megyei SZC Vályi Péter Szakképző Iskola és Kollégium, a Tolna Megyei Szakképzési Centrummal és a Tolnáért - Tolna Megyei Térségfejlesztési Nonprofit Közhasznú Kft.-vel közösen.

TEOL.hu (Forrás: TMSZC)

Az első helyezett paksi 10 Karakter nevű csapat felkészítőjükkel, Siposné Schuszter Andreával és a díjátadókkal, Dömötör Csabával, Balassáné Herczeg Szilviával, Varga-Stadler Gáborral és Fehérvári Tamással. (Fotó: Beküldött kép)

Igaz, maga a vályis Kalandőrület játék ennél jóval terjedelmesebb múltra tekint vissza, csak kicsit más formában zajlott. A program fő célja most a szakképzésben rejlő lehetőségek ismertetése, valamint a pályaválasztás elősegítése volt az döntéshez közel álló gyerekek számára.

A december 15-én lezajlott megmérettetésen 14 csapat indult, többségében Tolna megyéből, de Baranya is képviseltette magát. A gyerekeknek most is egy bemutatkozó videót kellett készíteniük „beugró” feladatként egy előre megadott tematika szerint, amelyből már kiderülhetett számukra az is, hogy a megmérettetés vezérfonala a Pál utcai fiúk története lesz.

A nagy kaland során a kincsesládáig összesen 13 feladatot megoldva juthattak el a versenyzők. A csapatok saját iskolájukban, illetve annak környékén játszottak, a megoldásokat interneten kellett visszaküldeniük a tamási Vályi iskolában kialakított operatív központba. Kalandozás közben több szakmával is közelebbi kapcsolatba kerülhettek, készítettek lampion égősort, filmrészletet szinkronizáltak a hegesztés témájában, megépítették a grund makettjét, hogy csak néhány példát említsünk.

A Tolnatáj Televízió akárcsak tavaly, most is élőben közvetítette az eseményeket közösségi oldalán. Bejelentkeztek a versenyző csapatoktól, sőt egész műsorfolyamot építettek a pályaorientáció témájára, mely során a Tolna Megyei Szakképzési Centrumhoz tartozó iskolák, valamint az intézmények duális képzőpartnerei is bemutatkoztak. Ezek a videók visszanézhetők mind a Tolnatáj Televízió, mind pedig a Tolna Megyei Szakképzési Centrum közösségi oldalán.

A vetélkedő díjátadó ünnepségére december 17-én, a Tolna Megyei SZC Vályi Péter Szakképző Iskola és Kollégiumban került sor. A megjelentekhez elsőként Fehérvári Tamás, a Tolna Megyei Önkormányzat elnöke, majd Varga-Stadler Gábor, a Tolnáért - Tolna Megyei Térségfejlesztési Nonprofit Közhasznú Kft. ügyvezetője szólt. A Tolna Megyei Szakképzési Centrum képviseletében Dömötör Csaba kancellár mondott beszédet, a versenyről pedig Balassáné Herczeg Szilvia, a Vályi Péter Szakképző Iskola szakmai igazgatóhelyettese, a kalandőrület főkoordinátora adott összefoglalót. A Tolnatáj Televízió részéről Bencze Péter szerkesztő-riporter méltatta a gyerekek teljesítményét.

Idén is sok csapat részesült elismerésben, az első három helyezés mellett öt különdíj is gazdára talált. „Bónuszként” minden résztvevő csapat pizza-utalványokat kapott.

Eredmények:

1. helyezett: 10 Karakter (Paksi II. Rákóczi Ferenc Általános Iskola), 2. helyezett: Super8 (Vásárosdombói Általános Iskola és AMI), 3. helyezett: HHT Gang  (Hosszúhetényi Általános Iskola és AMI).

A Tolnáért - Tolna Megyei Térségfejlesztési Nonprofit Közhasznú Kft. különdíját a Nyerő Csajok (Hosszúhetény), míg a Tolna Megyei Önkormányzat különdíját a Kincsnyerő (Kurdi Körzeti Általános Iskola) érdemelte ki. Tamási Város Önkormányzatának különdíját az iregszemcsei Csipet-Csapat részére adta át Porga Ferenc polgármester. A Tolna Megyei Szakképzési Centrum különdíja a Dilibogyik (Paksi II. Rákóczi Ferenc Általános Iskola), a Tolnatáj Televízió különdíja pedig a Pirates (Kurd) csapatához került.

Emléklapban részesültek: Kaland-Ori (TMSZC I. István Szakképző Iskola, Paks), Kajmánok (Iregszemcsei Deák Ferenc Általános Iskola), Gézengúzok (Dombóvári Belvárosi Általános és AMI), Planktonok és BubbiGuppik (mindkettő Aparhanti Általános Iskola), Pelyhecskék (Cikói Perczel Mór Általános Iskola).

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a teol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában