Paks 2

2021.12.16. 15:51

Ismét ülésezett a Paksi Társadalmi Tanács

Fontos engedélyeket szerzett meg a Paks II. Zrt., az építési területen pedig gőzerővel halad a felvonulási létesítmények építése – hangzott el a Paksi Társadalmi Tanács ülésén.

TEOL.hu (Forrás: Paks2.hu)

Lenkei István vezérigazgató (jobbról), Süli János miniszter és Mittler István kommunikációs-igazgató a tájékoztatón (Fotó: Molnár Gyula)

A Paksi Társadalmi Tanács ülésére december 16-án került sor Pakson. Az eseményen Süli János, a Paksi Atomerőmű két új blokkjának tervezéséért, megépítéséért és üzembe helyezéséért felelős miniszter ismertette a projekt előrehaladását a környező 47 település polgármesterei és az érintett térség országgyűlési képviselői számára – számolt be róla a Paks2.hu.

– Önök is láthatják, hogy a térségben rengeteg út újul meg. Erre a programra már 13 milliárd forintot költöttünk, de épül az új Duna-híd is. Paks környékén járva pedig már messziről látható az új blokkok felvonulási területén épülő létesítmények acélszerkezete – mondta Süli János. Folyamatos a munka a felvonulási területen: öt komplexumban összesen 18 épület vagy építmény létesítése halad folyamatosan. Épül a betonüzem, az acél- és betonacél-szerelő üzem komplexuma, több igazgatási és kiszolgálóépület, a korróziógátló munkálatok komplexuma és egy fővállalkozói raktár is.

Az engedélyezésben is számtalan előrelépés történt: megkezdődött például a reaktortartályok engedélyezése. A Paks II. Zrt. november 16-án benyújtotta a reaktortartályok gyártási engedélye iránti kérelmet az Országos Atomenergia Hivatalnak. Az engedély birtokában reaktortartályokat az oroszországi Volgodonszkban gyártják várhatóan mintegy 36 hónap alatt, orosz és magyar szakemberek folyamatos kontrollja mellett.

 Folyamatban van a létesítési engedély elbírálása, mindeközben pedig a Paks II. projekt egyebek mellett megszerezte a fizikai védelmi engedélyt, illetve a villamos létesítési (hálózatra csatlakozási) engedélyt. Néhány hete pedig megkapta a beruházás az engedélyt a résfal- és a talajmegerősítés tesztek munkálataira, illetve a mínusz öt méteres szint feletti talaj kiemelésére.

– Nagyon fontosak számunkra a beruházás térségében élők, éppen ezért kiemelt figyelmet fordítunk arra, hogy rendszeresen, a döntéshozó szintről kapjanak információt a Paks II. projektről – hangsúlyozta az ülésen a Paks II. Zrt. kommunikációs igazgatója.

A rendezvény végén, a kérdések megválaszolását követően Mittler István kiemelte: a projekt előrehaladásáról a jövőben is első kézből fognak tájékoztatást nyújtani a megjelentek számára.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a teol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában