Adomány

2021.12.23. 20:00

Könny szökött a szemekbe az ajándékok átadásakor

Mosolyt csalt az aparhanti és a kisvejkei családok, gyermekek arcára az Angyal-Hívó Egyesület lelkes önkénteseinek megérkezése – kezükben azzal a sok ajándékkal, ami a bonyhádi jótékonysági napon gyűlt össze.

Vizin Balázs

Szemlátomást minden ajándéknak nagyon örültek a gyerekek. (Beküldött fotó)

Felemelő pillanat volt mindenki számára december 19-e délutánja. Ugyanis ekkor szállította el Aparhantra, majd Kisvejkére az Angyal-Hívó Egyesület azokat a csomagokat, amelyeket a nemrégiben lezajlott bonyhádi jótékonysági napon gyűjtöttek össze széleskörű társadalmi összefogás eredményeként. A két völgységi települést tekintve közel száz gyermek ünnepvárását, karácsonyát tették szebbé a figyelmességgel.

– Minden előzetes várakozásunkat túlszárnyalta az „Angyalok köztünk élnek” jótékonysági rendezvény látogatóinak száma és az az adomány is, amely a programhoz kapcsolódva összegyűlt – emlékeztetett Ezer-Ferenc Veronika. Az eseményt szervező Angyal-Hívó Egyesület elnöke részletezte, több mint két raklapnyi: 243 cipősdoboznyi ajándékot hoztak a felajánlók, ezen felül pedig közel félmillió forint pénzadomány is összegyűlt.

Öt völgységi település – Aparhant, Kisvejke, Nagyvejke, Lengyel és Závod – nehéz sorsú gyermekeinek gyűjtöttek, akiknek a széles összefogáson alapuló akció adományaival igyekeznek mosolyt csalni az arcára karácsony közeledtével. Az aparhanti és a kisvejkei átadót követi majd Nagyvejke, Lengyel és Závod. 

Ilyen lelkesen várták a csomagokkal érkező autót

– Hosszú évek óta az adventi időszakban érkezik hozzánk a legtöbb felajánlás, ezért érthető módon felmerült bennünk a kérdés: miért ne történhetne mindez szervezett keretek között? Több szempontból is jól döntöttünk, hogy segítőimmel karöltve felvállaltuk a karitatív akció fáradságos, sok munkával járó megszervezését. Egyrészt azért, mert rengeteg ember állt mellénk, másrészt semmihez sem volt fogható az az érzés, amikor átadtuk a gyerekeknek az ajándékokat. Mindenkinek könny szökött a szemébe – idézte fel a civil szervezet elnöke.

Ezer-Ferenc Veronikától azt is megtudtuk, hogy az Angyal-Hívó Egyesület – a karitatív akciók szervezése mellett – számos feladatot vállalt magára 2005-ös megalakulása óta. Ezek közé tartozik a hátrányos helyzetű családok felkarolása, esélyegyenlőségük elősegítése, a nehéz sorsú gyerekek oktatásának, képességfejlesztésének, valamint hitre-vallásra való nevelésének támogatása. 

Nagyon várták őket Kisvejkén 
Farkas-Jókai Noémi, Kisvejke polgármesterének vezetésével kedves kis műsorral várták a karitatív akció közreműködőit a völgységi településen. Ekkor ragyogott fel a negyedik adventi gyertya lángja – köszönhetően Ezer Léda Rózának, hiszen ő gyújtotta meg a község közös adventi koszorúján a karácsony érkeztét jelző utolsó gyertyát. A település karácsonyfájára is felkerültek az ünnepi díszek. Meghitt hangulatban telt a program, amit az Angyal-Hívó Egyesület tagjai, önkéntesei varázsoltak még szebbé a jelenlévőknek.

Ezer-Ferenc Veronika és kislánya, Léda Róza

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a teol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában