Tematikus év

2022.01.21. 14:04

„A cselekvő nemzet éve lesz 2022”

„A cselekvő nemzet éve lesz 2022” – jelentette ki a Miniszterelnökség nemzetpolitikáért felelős államtitkára Budapesten az idei év tematikus programjait ismertetve.

Potápi Árpád János nemzetpolitikáért felelős államtitkár (Beküldött kép)

Potápi Árpád János nemzetpolitikáért felelős államtitkár (Beküldött kép)

Potápi Árpád János hangsúlyozta: a legfontosabb nemzetpolitikai alap egy erős Magyarország létezése, mert az a határon túli magyarság számára is egy biztos pont. Egy olyan érdekképviseletet jelent, amely ki tud állni a határon túli magyarok érdekében különböző fórumokon, a magyar Országgyűlésben, Brüsszelben és Közép-Európában is. 

Úgy fogalmazott, a kormány célja már 2010 óta az, hogy Magyarországot egy gyenge országból egy életerős, cselekvőképes és erős Magyarországgá tegyék. 

Az elért nemzetpolitikai eredményekről szólva Potápi Árpád János kiemelte, már 1 millió 172 ezer külhoni magyar vált közjogilag is a magyar nemzet részévé azzal, hogy megkapta az állampolgárságot. A kormány 2010 óta megtízszerezte a külhoni magyarság támogatását, erős intézményrendszert építettek ki, gondoskodnak a magyar közösségekről, valamint növelték a szülőföld megtartó erejét. 

Beszámolt arról is, hogy Magyarország évente több mint ötezer intézményt és szervezetet támogatott, a minőségi anyanyelvi oktatást pedig 300 ezer gyermek számára tették lehetővé a Kárpát-medencében és a diaszpórában. Sportszer támogatásban 1500 iskola részesült, továbbá 1600 templomot vagy egyházi közösségi teret újítottak meg vagy építettek fel, az önkormányzatok közt pedig 2015 óta ezer új testvérkapcsolat jött létre – foglalta össze az eredményeket. 

Potápi Árpád János szerint a magyarságnak mindenhol legalább a számarányának megfelelően kell képviseltetnie magát, a Kárpát-medencében pedig minden országban parlamenti szinten is jelen kell lenni. A nemzetpolitikáért felelős államtitkár célként tűzte ki

az erős intézményi háló fenntartását, az iskolásoknak szóló „okos doboz” online tartalmának bővítését, a Polgár Judit által kialakított „sakktesi” módszer eljuttatását a külhoni oktatási intézményekbe, és a mindennapos testmozgást segítő programok indítását. 

Az anyaország támogatja és megerősíti a külhoni magyarság – köztük mintegy 30 ezer nagycsalád és 413 ezer idős ember – mindennapjait segítő gondoskodó közösségeket – mondta a politikus példaként említve a Vajdaságban létrehozott tanya- és falugondnoki szolgálatot.

Hozzátette: szeretnék kiterjeszteni a Kárpát-medencében jól működő gyakorlatokat – köztük a Vajdaságban már bevezetett és Erdélyben kiépítés alatt álló védőnői hálózatot – a külhoni régiókra is. Emellett erősítenék a gyermekgyógyászok közti együttműködést, az időseket segítő közösségi hálót, rendszerszintűvé tennék a sajátos nevelésű, fogyatékkal élő, szociálisan rászoruló gyerekekkel való foglalkozást, és a megváltozott munkaképességűekre is figyelmet fordítanának. 

A szülőföld megtartó erejének növelése érdekében az elmúlt 12 évben 145 tangazdaságot és tanműhelyt fejlesztését támogatta a magyar kormány, több alkalommal megszervezték a Kárpát-medencei vállalkozók találkozóját, és mentorprogramot is hirdettek, 500 vállalkozó „cselekvő együttműködésével” – jelentette ki az MTI tudósítása szerint.

A cselekvő együttműködés köt össze bennünket

Potápi Árpád János azt kérte a határon túl élő magyar állampolgároktól, hogy vegyenek részt az idei országgyűlési választásokon, és voksukkal járuljanak hozzá ahhoz, hogy az Országgyűlés egyben nemzetgyűlés is legyen.

Megjegyezte: a választási részvételhez a külhoni magyarok regisztrációjára március 9-éig van lehetőség. A bonyhádi-dombóvári térség országgyűlési képviselője azt is elmondta, az elmúlt évtizedben bizonyságot tettünk arról, hogy cselekvő együttműködés köti össze nemzetünk közösségét: a magyar intézményrendszert megerősítettük, a kisgyermekes családoktól az idősekig mindenkiről gondoskodunk, közösen cselekedtünk a megtartó szülőföldért, amely ma a magyar boldogulás otthona. Az ezer éves múltjára, hagyományaira, keresztény-nemzeti kultúrájára büszke nemzet tagjai vagyunk, akiknek közös cselekvő építkezése a nemzet teljesítménye.

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a teol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a teol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában