Interjú dr. Korossy Ildikóval

2022.01.27. 11:30

A főjegyző elkötelezett a megye szolgálatára és fejlesztésére

A jogi szférában eltöltött évtizedes tapasztalata, szakértelme és elkötelezettsége egyaránt segíti Tolna megye szolgálatában dr. Korossy Ildikót, aki 2022 januárjától vezeti a megyei önkormányzati hivatalt. Az eddig szerzett tapasztalatairól és céljairól kérdeztük a főjegyzőt.

Vizin Balázs

Dr. Korossy Ildikó: felkészült hivatali apparátus segíti a munkámat Fotó: Mártonfai Dénes

Miért döntött úgy, hogy megpályázza a megyei főjegyzői pozíciót?

– Mint az élet területén oly sok mindenhez, a megyei főjegyzői pályázaton való induláshoz is szükség volt elsőként ambícióra, elhatározásra és persze elhivatottságra – válaszolta dr. Korossy Ildikó. Tudtam, hogy milyen feladat vár rám, hiszen korábban is hasonló munkakörökben dolgoztam. Ennek ellenére sokat gondolkodtam, hogy megpályázzam-e a pozíciót, hiszen komoly szakmai kihívást jelent, felelősségteljes feladat a megyei főjegyzői munka.

Sikerrel járt, hiszen Önt nevezték ki a hivatal élére.

– Igen, és természetesen nagyon örültem a hírnek! Megtisztelő számomra, hogy a hivatal élén Tolna megyéért dolgozhatok. A pályázat benyújtásakor és akkor is, amikor bizonyossá vált, hogy nekem szavaztak bizalmat a döntéshozók, végiggondoltam az eddigi szakmai pályafutásomat abból a szempontból, hogy miként tudok arra építeni az új feladatkörömben. 2008-tól folytattam jegyzői, aljegyzői tevékenységet, munkámmal segítve – először kisebb, majd nagyobb településeken – a mindennapokban felmerülő feladatok ellátását. Irányítottam a hatósági munkát, illetve a képviselő-testület működésével kapcsolatos önkormányzati tevékenységet. 

Villányt is jobban ismeri, mint az átlagember, tekintettel arra, hogy ott is dolgozott aljegyzőként. Vannak ebben hasonlóságok – leszámítva, hogy két elismert borvidékről van szó?

– Igen, hiszen meglátásom szerint szellemiségében hasonló jegyeket képvisel Villány Szekszárdhoz viszonyítva. De a Kozármislenyben és Beremenden töltött jegyzői évek is felvérteztek olyan tapasztalatokkal és szakmai meglátásokkal, amelyeket itt, Tolna megyében ugyancsak kamatoztatni szeretnék. Jóllehet, a megyei fő- jegyzői munka nem képezhető le a korábban említett feladatkörökre. Hangsúlyozom, nem azért, mert azok alacsonyabb kvalitást igényelnének, hanem azért, mert más típusú feladatokat kell ellátni ebben a pozícióban. Amíg például a települési jegyzők mindennapi munkájának jelentős hányadát a hatósági tevékenység határozza meg, itt nincs ilyen jellegű feladat. Viszont település- és területfejlesztési annál több, amire korábban kevésbé kellett fókuszálnom. 

Kihívásként tekintett az új feladatkör tanulmányozására, eredményes megvalósítására? 

– Mindenképpen, hiszen komoly felkészültséget igényel, hogy az ember naprakész legyen a projektekkel, a települések adottságaival és fejlesztési igényeivel – és azzal, hogy mindehhez milyen segítséget nyújthat számukra a megyei önkormányzat, a hivatal. Szintén ehhez kapcsolódik, hogy az elmúlt két évtizedben nem itt éltem, tehát Tolna megyét is újra „fel kell fedeznem” magamnak, de örömmel teszem, mert remek adottságokkal, szorgalmas emberekkel és gyönyörű értékekkel rendelkező vidéke Magyarországnak. Ezt már akkor is megállapítottam, amikor 18 éves koromig itt éltem. 

Még nem telt el sok idő a kinevezése óta, ennek ellenére bizonyára megfogalmazódtak már Önben érzések, kezdeti tapasztalatok? Melyek ezek? 

– Nagyon felgyorsultak az események, amit egyáltalán nem bánok, mert egyébként is aktív, „pörgős” embernek tartom magam. Inspirál, ha zajlanak körülöttem az események, sok feladatot kell megoldani. Az már az első percekben is egyértelmű volt számomra, hogy felkészült hivatali apparátus segíti a munkámat, viszi előre és valósítja meg a megye céljait. Ezen belül is kiemelkedő tevékenységet folytatnak a területfejlesztéssel foglalkozó kollégák az elnök és alelnök urak vezetésével. De nem szeretnék kiemelni területeket, mert tényleg mindenki a tudása legjavát beleadva dolgozik a közös célok elérése érdekében. Fontos számomra és ezúton is köszönöm a kollégáimnak a támogató hozzáállásukat, ez kölcsönös a részemről is, hiszen az eddigiekben és a jövőben is számíthatnak a segítségemre. 

Az új fejlesztési ciklus küszöbénél tartunk, az új TOP Plusz pályázatok előkészítésére fókuszálnak most a megyénél? 

– A mindennapi hivatali teendők ellátása mellett természetesen hangsúlyos szerepet szánunk ennek az előkészítő munkának. Az én szemszö­gemből nézve itt főleg a jogi, pénzügyi alapok, a szakmai kontroll biztosítása az elvárás, hogy az minden esetben rendelkezésre álljon a megfelelő döntések meghozatalakor.

Az április 3-ai országgyűlési választásokkal egy újabb feladat is társul az idei évi teendőkhöz. Már készülnek erre? 

– Igen, hiszen e tekintetben is igaz, hogy maximális odafigyeléssel és felkészültséggel szeretnénk megvalósítani a ránk váró feladatokat. Az előkészületek, a felkészülési időszak – reményeim szerint – egyúttal jó alkalmat teremthetnek arra, hogy megismerjük egymást a megye településeinek jegyzőivel, és a választással kapcsolatos teendők ellátása mellett elindíthassuk azokat a párbeszédeket, amelyek eredményeként a települések és a megye javát szolgáló gondolatok születhetnek. 

Lojális vezetőnek tartja magát

– Fontos számomra, hogy jó légkör legyen a hivatalban, ehhez azonban elengedhetetlen, hogy a saját területén mindenki kihozza magából a maximális teljesítményt – hangsúlyozta dr. Korossy Ildikó. A megyei főjegyző lojális vezetőnek tartja magát, akihez bátran fordulhatnak a kollégák, ha szakmai segítségre van szükségük. Nemcsak vezetőként, hanem édesanyaként is igyekvő, gondoskodó típus elmondása szerint. Egy lánya és egy fia van, akikkel ha teheti, minél több minőségi időt tölt együtt. 

– Bár ők már felnőttek, ennek ellenére ez nem egyoldalú: szerencsére ők is így állnak ehhez a kérdéshez – mondta elmosolyodva a fő- jegyző, aki azt is elárulta, hogy napokon belül nagymamai örömök elé is néz. Így a jövőben az unokával töltött boldog pillanatok semmihez sem fogható felemelő érzése is áthatja majd a mindennapjait. De az olvasással és a kirándulásokkal sem szeretne felhagyni, e kettő hobbi ugyanis a szívügye, amelyek feltöltik energiával a mindennapok kihívásaira. 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a teol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában