A hét végéig kiderül, milyen lett a bizi

2022.01.27. 14:00

A héten értékelik a félévet az általános iskolákban

Január 20-a körül zárták az első félévet az általános iskolákban. A jegyekről az értesítést e hét végéig kell elkészíteniük a szülők felé az osztályfőnököknek. Bizonyára lesz olyan család, ahol éppen a jegyek miatt nem lesz felhőtlen a következő hétvége.

Mauthner Ilona

Felvételünk a szekszárdi Szent József katolikus iskola egyik első osztályában készült Fotó: Mártonfai Dénes

A múlt héten, január 21-ével kellett lezárni az első félévet. A félévi értesítőt legkésőbb e hét végéig megkapják a szülők. Vannak családok, ahol az eredmény miatt már most szoronganak a szülők és a gyerekek is, hiszen aki most nyolcadik osztályos, annak a félévi eredménye is számít majd a továbbtanulásnál. 

A pszichológus viszont azt mondja, nem feltétlenül kellene a január végének ilyen stresszes időszaknak lennie. Ha a szülő nem veszi annyira komolyan az intézményt, és inkább a gyermekére koncentrál, mintsem a jegyekre, akkor kifejezetten hasznos lehet egy ilyen visszajelzés. 

Az idei évet a járvány is nehezítette, hiszen időről időre egy-egy osztály, több diák, esetleg tanárok is karanténba kerültek. 

A szekszárdi Szent József Katolikus Általános Iskolában is hasonló volt a helyzet, mondta Szabóné Varjas Ildikó igazgatóhelyettes. A betegség miatt egy-egy gyermek, de ha többen is kiestek a tanulásból pár hétre, nekik elküldték a tananyagot. Aki hosszabb ideig volt beteg, azzal digitális módon oldották meg az oktatást. A lényeg, senki nem maradt le, a héten pedig 150 diák kapja meg a félévi munkájáról az értékelést. 

Szorgalmasan tanulnak az első osztályos apró nebulók a szekszárdi Szent József Katolikus Általános Iskolában Fotó: Mártonfai Dénes

Sok családban feszültséget okoz, ha a gyermek nem úgy teljesített, ahogy a szülő azt elvárta. 

– A szülői nyomás megfigyelhető: amikor például úgy jön oda hozzám a két jegy között mozgó diák, hogy nagyon kikap otthon, ha nem a jobb kerül be a bizonyítványába – mondta Simon Attila szekszárdi általános iskolai tanár. A tanév felezőpontja megfelelő alkalom, hogy motiváljuk a diákokat, jelezzük, valakinek hova kell fejlődnie. Az egytől ötig osztályzás miatt nem mindig tudjuk megfelelően árnyalni a képet, két ötös között is lehet nagy különbség. Ha szövegesen kellene értékelnem minden diákot, bajban lennék. Eleve hatalmas az adminisztrációs teher a tanárokon. Folyamatos visszacsatolással azonban el lehet érni, hogy a gyerek lássa, mennyit és hogyan dolgozott a félév alatt. 

– A megbetegedések és a karantén nehezíti az óvodában végzett iskolai felkészítést, ezért javaslom az iskola-előkészítő foglalkozásokat, melyek kis csoportban zajlanak – mondta dr. Koncsekné Nemes Judit, aki húszéves pedagógus múlttal rendelkezik, három éve pedig az országos Áthidaló Iskola Előkészítő Program oktatója, Szekszárdon, a NeuroHarmónia Fejlesztő Központban dolgozik.

– A gyerekek nagyobb figyelmet kapnak ebben a környezetben, és a szülő folyamatosan, naprakészen értesül gyermeke iskolaérettségig tartó fejlődéséről. Az iskolai lemaradások pótlására akár online, akár személyes részvétellel felzárkóztató, felkészítő órákat érdemes igénybe venni. Nem szabad megfeledkeznünk a gyerekek mentális egészségéről sem. A tévében, az interneten és egymástól a suliban is sokat hallanak a kialakult járványhelyzetről, nem egyszer túlzó vagy téves információkat. Ahogy minket, felnőtteket, úgy a gyerekeket is megviseli lelkileg ez az időszak, ezért nagyon fontos, hogy otthon minél többet beszélgessünk gyermekeinkkel a napi történésekről.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a teol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában