Fejlesztések

2022.01.11. 15:10

A Magyar falu programban gazdagodott a település

„A bonyhádi-dombóvári választókerületbe tavaly több mint egymilliárd forint támogatás érkezett a Magyar falu program (MFP) által” – jelentette ki Potápi Árpád János kedden Szakályban.

V. B.

Potápi Árpád János, a térség országgyűlési képviselője és Feuerbach Szabolcs három fejlesztést adott át Szakályban (Fotó: Makovics Kornél)

A nemzetpolitikáért felelős államtitkár, a térség országgyűlési képviselője ezt annak kapcsán mondta, hogy Feuerbach Szabolcs polgármesterrel három, szintén MFP-s beruházást adott át a településen. A megújult orvosi szolgálati lakáshoz, az óvodai játszóudvar fejlesztéséhez és az önkormányzati járdaépítéshez gratulálhatott a képviselő. Mint elhangzott, a három projekt összesen 40 millió forint támogatást jelentett a településnek.

Potápi Árpád János emlékeztetett, január 3-án 14 felhívással megjelentek a Magyar falu program idei első kiírásai, ahol a korábbi népszerű felhívások mellett új célok megvalósítására is lehet támogatást nyerni. Idén 70 milliárd forintból valósulhatnak meg a kistelepülési beruházások. Az államtitkár hangsúlyozta, akárcsak az eddigiekben, most is segíti a települések céljainak megvalósítását.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a teol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában