Alsóvárosi Római Katolikus Kör

2022.01.06. 16:20

A tavalyinál gazdagabb programot terveznek erre az esztendőre

Szepesi László

Bíró László püspök misézik a belvárosi templomban Fotó: Makovics Kornél

Kapcsolatban tudtunk maradni, és megmaradt az egyesület, egész évben tartottuk egymásban a hitet, ezt tartom legfontosabbnak, mondta, elmúlt évüket méltatva Kovácsné Lengyel Klára, a Szekszárd-Alsóvárosi Római Katolikus Kör elnöke. Azt csak sejttette és nem mondta ki, hogy a vírus okozta, hogy ezt szép eredménynek is tartja. Mert másként élt a kör, mint a többi évben, találkoztak ugyan néha a szabadban, úgy mondta, friss levegőn, de inkább a telefonon, e-mail, s az internet adta többi lehetőség volt köztük a kapocs. 

Az alsóvárosiak, több mint kétszázan, 2005-ben alakították meg ezt a kört, jogutódjaként az l989-ben létrejött Római Katolikus és Polgári Olvasókörnek. Ez a 125-ik esztendő viszont, kényszerből, a korábbiaknál szerényebb volt. Februárban elmaradt a hagyományos alsóvárosi bál, áprilisban, a Föld napján viszont, Bartók Julianna és Baltavári István szervezésében csatlakoztak a Szekszárdi Hulladékkommandó Civil Szerveződés akciójához, részt vettek a szekszárdi tavaszi nagytakarításban. Májusban a szurdik túrán, s az Orbán-napi ünnepen találkoztak, júniusban pedig a megyei kórház Lelkiség csoportjával közösen tartották meg a Szent János és Pál kápolna búcsúját. Erre, a maguk között csak kiskápolnának hívott picike templomra nagyon büszkék. Bő tíz évvel ezelőtt kezdeményezésükre nyitották meg, újították fel a kórházhoz tartozó, évtizedeken át zárva tartott kápolnát, amely napjainkban tárt kapuval várja a hívőket. 


Az év során azért volt több találkozójuk, tartottak könyvbemutatót, szeptemberben a Kisasszony napi búcsút a Remete kápolnánál, ahol a fősővárosiakkal együtt ünnepeltek, s a Csurgó-forrásnál piknikeztek is. 


Halottak napján együtt voltak a belvárosi templomban, ahol a hosszú, súlyos betegségből gyógyuló Bíró László püspök, a Szekszárd-Alsóvárosi Római Katolikus Kör egyházi elnöke celebrált szentmisét az elhunyt alsóvárosiakért. Karácsony előtt felkeresték az időseket, kis csomaggal kívánva nekik kellemes ünnepet. 


Így idén már a tavalyinál gazdagabb programot terveznek. Van egy nagy vágyuk, a több száz éves Szent János és Pál kápolna szebbé tétele.

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a teol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a teol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában