Filmszínház

2022.01.14. 20:12

A tévét és a multiplexek térhódítását is túlélte a bölcskei mozi

A Rákóczi Filmszínházat a hazai nagy moziépítési hullám idején, 1960-ban adták át Bölcskén. Túlélte a tévés, számítógépes otthoni filmnézés és a multiplex mozik térhódítását, és továbbra is szép számú állandó látogatója van. Mára versenytárs nélkül maradt: a bölcskei az egyetlen egész évben működő falusi mozi Magyarországon.

Gazsó Rita

Botosné Verba Ágnes szerint a nagyobb vászon, az erkély is vonzó Fotó: Makovics Kornél

Botosné Verba Ágnes szerint a nagyobb vászon, az erkély is vonzó Fotó: Makovics Kornél

Hétvégente péntektől vasárnapig, napi három előadással várja a nézőket Bölcskén a tágas, csaknem 230 férőhelyes Rákóczi Filmszínház, amely immár több mint hatvan éve, 1960-ban nyitotta meg kapuit. Abban az időszakban épült, amikor központi koncepció volt, hogy az utolsó faluban is lehessen moziba járni, és ezzel éltek is az emberek, a korabeli statisztikák szerint országosan 140 millió jegyet adtak el és átlagban 14 mozielőadásra látogattak el a nézők évente, amellyel a világ élvonalába kerültek a magyarok. 

Rengeteget változott azóta a filmszínházak iránti igény: időközben minden háztartásban elterjedt a tévé, majd jóval később a számítógép. Ezekkel sok nézőt veszítettek a mozik, annak ellenére, hogy különösen a multiplex moziláncok elterjedésével technikailag hatalmasat fejlődtek az idők során. 

Bár időnként a bölcskei mozi kihasználtsága is hullámzó volt, az elmúlt hat évtized alatt rendszeresek voltak a vetítések, amely a falusi mozikat tekintve egyedülálló Tolna megyében. Szerencsés volt az is, hogy a falu élén mindig olyan személyek álltak, akik valamennyien fontosnak tartották a mozi életben tartását, ennek köszönhetően rendszeresen felújíttatták, és fenntartását is az önkormányzat biztosította. 

Kellett hozzá természetesen egy olyan személy, a pár éve nyugdíjba vonult mozigépész-mindenes Gazdag Gyula is, aki szinte az egész életét itt töltötte – mondta lapunknak Botosné Verba Ágnes, a mozi működtetéséért is felelős helyi kulturális szakember, aki hozzátette, szerencsére azóta Leim­szider Gábor személyében lelkes utódjára találtak. 

Megtudtuk, ugrásszerű fejlődést jelentett a mozi életében, amikor 2015-től új, digitális vetítőgépet és új vásznat sikerült beszerezni. Legutóbb a korlátozások alatti kényszerpihenőt használták ki arra 2020-ban, hogy új szőnyegeket helyezzenek ki, megújítsák a mosdókat, kiállítótermet, előteret és kényelmesebbre cseréljék a székeket. 

Utóbbiak egyébként a közkedvelt budapesti Corvin moziból kerültek ide, amikor felújításkor megváltak tőlük. A járványhelyzet miatt az újranyitás feltétele volt az is, hogy legyen légcserélő, amely az előadások alatt náluk is folyamatosan működik. 

Botosné Verba Ágnestől megtudtuk, a Rákóczi Filmszínház szerencsére ma is kedvelt hely, talán azért, mert itt nagyobb a vászon, mint a közeli városok mozijaiban, sőt ami szintén ritkaság, náluk erkély is van a nézőtéren. 

Főként helyiek és környékbeliek járnak hozzájuk, Paksról, Dunaföldvárról, Előszállásról és Szekszárdról, de volt már, hogy akár 90 kilométerről is ide látogattak. 

Nem könnyű fennmaradni, de a filmszínház önfenntartó
A Rákóczi Filmszínház árai kifejezetten pénztárcabarátok, talán ennek is köszönhetően sok család jár hozzájuk. Legnépszerűbbek a gyermekfilmek, a vígjátékok és a sci-fi, horror és misztikus jellegű mozik, de természetesen havonta egy-két magyar alkotást és alkalmanként művészfilmeket is műsorra tűznek. Botosné Verba Ágnes kiemelte, nem könnyű ma egy mozit üzemeltetni, de szerencsére panaszra nincs okuk: a bölcskei mozi nagyrészt önfenntartó. 

Akadnak kevésbé látogatott előadásaik, de olykor több napon át telt házzal futnak a filmek, sőt volt, hogy plusz vetítési alkalmakat is be kellett iktatni, például néhány éve a Kincsem esetében. Az utóbbi napokban a Pókember legújabb része aratott komoly sikert, de hasonló eredményt várnak a következő hetekben a King’s Man akciófilm és a Sikoly-film­sorozat ötödik részétől is. 

Ezek is érdekelhetik