Rákapcsolt a járvány

2022.01.22. 07:00

Érdemes az oltási hétvégéket kihasználni, már kérhető a negyedik dózis

Tombol a járvány. A világon sok országban, így hazánkban is rekordot döntött a napi új esetek száma.

Szepesi László

Dr. Papp Zoltán háziorvos védőoltást ad be (Fotó: Makovics Kornél)

Bár elsősorban a fővárosban és környékén, valamint Nyugat-Magyarországon okoz megbetegedést a koronás vírusnak korábbiaknál jóval fertőzőbb mutációja, Tolnában is egyre nagyobb szükség van az oltásokra. Hogy az első mennyire fontos, azt legtöbben már belátták, ma inkább a harmadik oltás szükségességére hívják fel a figyelmet, s arra, hogy már van lehetőség a negyedikre is.

Dr. Papp Zoltán, Tolna megyei háziorvosi kollegiális vezető elmondta, azok a 18 év felettiek, akik már megkapták a második oltást, és azóta elmúlt négy hónap, a harmadik oltással megerősíthetik ellenálló képességüket. Akik pedig már azt is legalább négy hónappal ezelőtt megkapták, a biztonság kedvéért kérhetik a negyediket is. Akik az egydózisú Janssen-oltást kapták, aztán beadatták az ismétlő oltást is, majd azóta eltelt legalább négy hónap, ők is kérhetik az újabb oltást, amely persze esetükben nem negyedik, csak harmadik lesz.

A múlt heti bejelentést követően sokan jelentkeztek a negyedik oltásra. Míg nem született szakmai javaslat a várakozási időről, nem kezdődhetett meg azok beadása. Most viszont már nincs akadálya, ezért érdemes az oltási hétvégeket kihasználni. Csütörtökön, pénteken, szombaton a kórházi oltópontokon nem kell előzetesen bejelentkezni, regisztrálni sem. Ebben a hónapban pedig egy-egy hétvégén a háziorvosi praxisok is oltópontokként működnek, azt viszont, hogy melyik szombaton, azt a háziorvostól kell megérdeklődni.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a teol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában