Zsidó batyu, ahogy az ősök is készítették

2022.01.28. 14:00

Gyönki recept és helyi értékek kerültek terítékre a Gasztromegye legújabb epizódjában

Újabb adással jelentkezett a Gasztromegye című főzőműsor, amelyben a Tolna megyei települések kulináris értékei kerülnek a fókuszba. A Tolna Megyei Önkormányzat produkciója rendkívüli nézettségnek és népszerűségnek örvend: ötvenezernél tart például a legutóbbi epizód. A stáb ezúttal Gyönkre látogatott, ahol számos helyi szereplő mutatkozott be – közös mindegyikben, hogy értékteremtő munkát végeznek. A kisváros lakói természetesen megosztották a nagyközönséggel egy féltve őrzött receptjüket is, mégpedig a zsidó batyuét.

Tóth Róbert

Fotó: Ruip Gergő

Gyönk igazi kisváros. Mindenki ismer mindenkit. Egy ilyen közösségben pedig nagy gonddal fogadják a vendégeket. A stáb elárulta, hogy a vendégszeretet áthatotta a forgatás minden pillanatát – erről Kemler Imréné gondoskodott. Vali néni volt ugyanis a Gasztromegye csapat házigazdája, aki saját készítésű szalámival fogadta őket, s Heini bácsival karöltve bemutatta a zsidó batyu elkészítésének módját. Az epizód IDE kattintva tekinthető meg teljes egészében.

A Német Nemzetiségi Egyesület Közösségi Házában láttak neki a helyi specialitásnak, amit az ősök is előszeretettel készítettek. A zsidó batyu alapvetően egy gyúrt tésztaétel, amelyet – a derelyékhez, vagy a sokak által kedvelt barátfüléhez hasonlóan – töltelékkel ízesítenek meg. Itt viszont a töltelék nem más, mint egy ízletes paprikás krumpli. Ennek szaftjával öntötték le a kifőtt batyukat és pirított kenyérkockával tálalták. 

Vali néni elárulta: annak ellenére, hogy a zsidó batyu kiváló böjti fogás is lehetne, ez az étel egész évben az asztalra került a gyönkieknél. 

Az egyesület által gondozott, és a német kultúrát, hagyományokat hűen bemutató tájház immár felújítva ad otthont különböző helyi rendezvényeknek. Itt kapott helyet a Gyönki Evangélikus Templom mézeskalácsból készült változata is, melynek elkészítéséhez öt kilónyi lisztre volt szükségük. A „templom elfogyasztására” is sort kerítenek majd, a közösségben tevékenykedő gyerekek legnagyobb örömére – tájékoztatott Vali néni, aki már kilencedik éve készít ilyen és ehhez hasonló kreatív, szemet gyönyörködtető, s persze ízletes alkotásokat. 

Heini bácsi, mint kiderült, nem csak a batyuk formázásában, hanem a helyiek közösségformáló munkájában is aktívan részt vesz, mint elnökhelyettes. Az egyesület taglétszáma szépen gyarapodott, és az általuk szervezett programokból is kijut bőven, de a gyönki németek fáradhatatlanok, s egyébként is szépen nevelik maguk mellett a felnövekvő generációkat. 

Az ország egyik legkisebb városkája Gyönk – hívta fel a figyelmét a forgatásra látogató Fehérvári Tamás megyei közgyűlési elnöknek Szaka Gyula polgármester. Nagy múltjuk van, de még nagyobb jövőt képzelnek a gyönkiek, amiben biztató jelenség például az, hogy a népességfogyás megállt.  A településvezető a megújult főutcán kalauzolta az elnököt, s közben gyarapodásról, tervekről, helyi kincsekről mesélt.

Az értékeket a stáb is lencsevégre kapta – gyönyörű felvételek készültek a téli látképről, de közelebbről is megvizsgálták, kik munkálkodnak a városban. Fafaragász, borász egyaránt helyet kapott a műsorban. Müller János asztalos műhelyében mutatta be munkáit, s leszögezte: már gyerekkorában is szeretett faragni, ami a mai napig töretlen. A település és a Tolnai borvidék életében is meghatározó szerepet játszanak Simigh János borai. A borász mesélt kiváló talajadottságokról és fekvésről, valamint a pincészet sikereiről. A szortiment tizenkét fajtából áll, amiben fehér, rozé és vörös is szerepel. Ezeknek a tételeknek köszönhetik nem csupán országos, hanem nemzetközi sikereiket is. 

Tolna megye ízutazását nyomon követheti bárki a Facebookon, ahol kéthetente jelenik meg egy-egy adás az aktuális településről, mígnem a megye mind a 109 pontját végigjárják. A gyönki adás végén szereplő kis előzetesből megtudhattuk, hogy a következő állomás Bogyiszló lesz. A képsorok alapján biztosra vehető, hogy a Szekszárd közeli faluban számos kinccsel és autentikus fogásokkal készültek. 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a teol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában