Az orvos válaszol

2022.01.16. 09:29

Mikor tekinthető kórosnak, hogyha sovány a gyerekem?

Azzal keresett meg minket egy anyuka, hogy az iskolai egészségügyi vizsgálaton soványnak találták kislányát. Ő nem látja kórosnak a helyzetet, de az a kérdése, mi a teendője.

TN

Dr. Tusa Annamária Fotó: Mártonfai Dénes

Dr. Tusa Annamária szekszárdi házi gyermekorvos elmondta, ilyen esetben konzultáljon a gyermekorvossal. Ő ismeri a gyermeket, látja a fejlődését. – Egy mérésből nem lehet megállapítani, hogy az alacsony testtömegindex valóban gondot jelent-e. Az orvos által összeállított percentilis táblázatból kiderül, hogy az eddigiekhez képest történt-e változás, például nem nő az elvárható módon a gyermek súlya. Ha ez nem áll fenn, valószínűleg nincs baj. Hiszen egy kis tömeggel született kislánynál, aki mindig is vékony volt, ez nem meglepő – mondta a szakember. Hozzátette, a genetikai tényezőket sem szabad figyelmen kívül hagyni, hiszen egy filigrán édesanyának és egy szikár édesapának nagy valószínűséggel nem lesz testes a csemetéje sem. 

Ha viszont tartósan nem gyarapodik a súlya, akkor ennek oka van. Első körben azt kell kideríteni, nem áll-e a dolog mögött felszívódási zavar, például valamilyen ételintolerancia, ami bélgyulladást okoz. Igaz, ilyenkor más tünetek is jelentkeznek. De a vashiány is kiválthat étvágytalanságot. 


Ha pedig testi elváltozás nincs, pszichiátriai kórképre is lehet gyanakodni: anorexiára, bulimiára. Ebben az esetben először nem pszichiáterhez, hanem pszichológushoz érdemes fordulni, és így kideríteni, mi áll a háttérben.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a teol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában