Konferencia

2022.02.14. 19:29

A gondokon akar enyhíteni az alapítvány

Az életünket fenekestől felforgató koronavírusnak gyerekekre tett negatív hatásáról, s annak javításáról szólt tegnap a Dunamenti Polgári Egyesület és a Tolna Megyei Egészséges Iskolák és Diákjaiért Közhasznú Alapítvány szervezte konferencia Szekszárdon a Pécsi Tudományegyetem Kultúratudományi, Pedagógusképző és Vidékfejlesztési Karán.

Szepesi László

A koronavírusnak gyerekekre gyakorolt negatív hatásáról szólt a hétfői konferencia a PTE KPVK-n. (Fotó: Mártonfai Dénes)

Dr. Nemeskéri Zsolt, az egyetemi kar Kultúra- és Társadalomtudományi Intézetének igazgatója megnyitójában arról beszélt, hogy az egyesület és az alapítvány az egyetemi karral együttműködve azt vizsgálja, milyen lesz világunk a covid után, mit tehetünk gyermekeink egészségéért, főleg azokért, akik átestek a betegségen. Elmondta, az elmúlt félévben négyszáz diáknál végeztek pályaorientációs vizsgálatot, s tapasztalták, más a járvány okozta megbetegedésen átesettek motiváltsága, mint azoké, akiket elkerült a kór. 

A covid hatásáról részletesen beszélt Korsós Ildikó, az alapítvány szakreferense. Azzal kezdte, hogy az alapítvány célja a gyermekek lelki egészségének megőrzése, ugyanis, ha az nincs rendben, előbb-utóbb testük is megbetegszik. A már két éve tartó járvány pedig sokuknál okoz pszichoszociális gondokat. Mert őket is érik a kialakult különféle vélemények, amelyek megosztják a társadalmat, s ha nincs a gyerekek mögött biztos, támogató, családi háttér, segítségre szorulnak. A megyében harmincezer ilyen gyerek van. Ők, ha van család, akkor is gyakran különféle hatásoknak vannak kitéve, hallják a vírustagadó, oltásellenes és az oltáspárti érveket.

Korsós Ildikó szakreferens (Fotó: Mártonfai Dénes)

Az előadó említette a nagyszülők gyakori hiányát is, ugyanis, mondta, igazán szeretetre épülő kapcsolat az unoka és nagyszülő között van, ahol a szereteten kívül elvárások nincsenek. A vírusveszély miatt pedig az ilyen kapcsolatok gyakran elszigetelődnek. A kényszerű távolságtartás, az arcot fedő maszk, félelem a megbetegedéstől pedig tovább növeli a lelki terhelést. 

Említette, a média is néha zavart okoz. Néhány igazi, vagy annak titulált szakember ül a kamera előtt, s merőben ellentétes dolgokat állít, teljesen összezavarva a nézőt. Ennél még rosszabb az internet, hemzseg a konteóktól, a vadabbnál vadabb elméletektől, s ezt is látják a gyermekek. 

Persze, van az internetnek jó oldala is. Lehet kapcsolatot tartani a távol élőkkel, a betegség miatt elszigeteltekkel, s ez teszi lehetővé a kényszerű online oktatás, amely ugyan senkinek sem jó, mert lemaradást okoz, hiszen csak részben pótolja a hagyományos oktatást, de legalább van. 

A gondokon enyhíteni kíván a bő negyedszázada létrehozott Tolna Megyei Egészséges Iskolák és Diákjaiért Közhasznú Alapítvány. A Bátaszéken kialakuló központjukban mintegy missziós feladatot vállalva a covid-károsult gyermekeknek nyújtanak majd segítséget. Megkeresik az óvodákat, iskolákat, gyermekotthonokat, hogy hol vannak gondok, és segítségükkel pedagógusok, szociális munkások, pszichológusok, barátságos, meghitt környezetben enyhítik a gondokat. 

Siklósi Zsolt, az alapítvány tulajdonosa elmondta, befejezéséhez közeledik az augusztusban megvett bátaszéki épület átalakítása, megteremtik a segítségadáshoz a feltételeket, s nemsokára, az országban elsőként, elkezdik a post-covid traumától szenvedő gyerekek lelki egyensúlyának megteremtését.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a teol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában