Nem lassít az ötödik hullám: egyre több a koronavírusos a bátaszéki háziorvosnál

Hétfőn annyi volt a pozitív teszt, mint még soha. Folyamatosan nő a napi igazolt koronavírusos esetszám. A mintavételek több mint a fele kimutatta a koronavírus jelenlétét, írta naplójában dr. Kovács Klára bátaszéki háziorvos.

Mauthner Ilona

Gyakran érzem úgy, mintha a fertőzőambulancián dolgoznék, mondja dr. Kovács Klára Fotó: M. D.

– Annyi omikronos torkot néztem meg, hogy teszt nélkül is felismerem a képet – mondja dr. Kovács Klára bátaszéki háziorvos. Dominál a garatív és a nyelvcsap duzzanata, a sápadt nyálkahártya helyett a Mikulás-színű erezett garatképletek láthatók. Csak nyitott ablaknál vizsgálok, rendszeresen csinálok kereszthuzatot. Bármilyen panasszal érkezik egy páciens, elkerülhetetlen a Covid státusz felvétele. Egyre több a poszt-Covid-szindróma miatt érkező beteg. A „koronás volt?” kérdésre mind többen ezt válaszolják: nem tudom. Lehet, de nem biztos. Ennél a mondatnál sóhajtok egyet, mert mostantól még nehezebb a pontos diagnózis felállítása. 

Orvost hívni csak fekvő beteghez indokolt. Egyéb esetben csupán kényelmi szolgáltatás történik, amire a világjárványban egyetlen háziorvosnak sincs ideje. Ez az ügyeleti ellátásra is vonatkozik. Reggel nyolckor telefonál egy külterületen lakó páciens, hogy lázas. Javasoltam, hogy vigye le a lázát és a déli busszal jöjjön be a rendelésre. Másnap reggel az üzletben előttem vásárolt. Ezt azért nem hagytam szó nélkül, mert többféle hibát követett el. Aki tegnap olyan beteg volt, hogy orvosért kiáltott, az ma nem vásárolhat vigyorogva, főleg, ha pozitív a tesztje. A rendőrség jelenleg úgy is ellenőrzi az elkülönítetteket, hogy közterületen igazoltat embereket, és megnézi, hogy rajta van-e az adott személy a járványügyi okból elkülönítettek listáján. A szabályok megszegőinek tetemes bírság jár. 

Sajnos súlyosabb esetekkel is volt dolgom. Egy oltatlan, oltástagadó diabéteszes fiatalt és egy szívbeteg idősödőt a rendelés végére hívtam. Mind a kettő befejezte a Favipiravir-kúrát, és az állapotuk romlott. Nem fogadták el a tanácsomat, miszerint hívjanak mentőt maguknak. Behozták őket, oxigénszintjük tüdőgyulladás miatt 90 százalék alatt volt. A két covidos egy mentőben utazott a sürgősségire. Az idős bölcsen elfogadta a kórházi kezelést, a fiatal a véreredmény elkészülése előtt, saját felelősségére távozott. Egyébként ő azt mondta, hogy hazaküldték… Engem jobban érdekelt az eredménye, mint őt, ezért este megnéztem az elektronikus térben. Ijesztő volt. Az asszisztensem naponta hívta, hogy érdeklődjön állapota felől. Hála az istennek, meg­gyógyult. Aggódtam érte. 

Péntek délutáni ügyeletben sorra érkeznek negyedik oltásra a páciensek. A februári oltási akciónapokon, a háziorvosi rendelőkben nem oltunk, most csak az oltóponton várják az oltásra érkezőket. Rendelési időben továbbra is oltjuk azokat a pácienseket, akiknek nehézségbe ütközik az oltópontra való beutazás. Akik az oltópontok közelében dolgoznak, őket arra kérjük, hogy ott vegyék fel az oltást. Nálunk korlátozottak a lehetőségek, mert már nem tudunk többet dolgozni. 

A hírekből tudom, hogy a szennyvízben még nő a koronavírus-örökítőanyag koncentráció, tehát az ötödik hullám még nem tetőzik, főleg nem enyhül. Tesztelünk, oltunk és adminisztrálunk. Most szükségem lenne egy orvosírnokra is. Nem a recepteket fejelné, mint régen, hanem a fertőző betegek be- és kijelentését végezné. Jeleztem, hogy nem túl felhasználóbarát a felület, több önkitöltő pontot kellene használni, hogy gyorsuljon legalább a kijelentési folyamat. Az alapellátás, mint legfontosabb Covid-szűrőállomás bedugult, még így is, hogy sokan csendben lapítanak otthon. Szóval annyi a munkánk, hogy a végére érni nem lehet. A tesztek fele pozitív, a másik fele álnegatív. Az iskolák a gócpontok, egymás után kerülnek karanténba az osztályok. 

Úgy érzem, mintha a fertőzőambulancián dolgoznék. Tudom, hogy nem a tudatom szűkült be, hanem ilyen a beteganyag. A jó illem szerint a rendelőben ülővel foglalkozunk, de a Covid felülírta ezt a szokást is. Amíg nem tudom, hogy a telefon másik végén egy súlyos beteg kér orvosi segítséget, vagy csak leletről érdeklődik valaki, esetleg csak gyógyszeríratással próbálkozik, addig az aktuális ellátást fel szoktam függeszteni. Az esetek többségében két mondat után a visszahívást választom, és a megjelent páciens ellátását folytatom. Jelenleg egy ellátásra jut egy telefonáló. Annyi a koronavírusos beteg, mint égen a csillag. Ma pozitív lett a tesztje egy kétszer oltott középkorú páciensnek, aki december elején már átesett a fertőzésen. Van olyan betegem is, aki már háromszor volt igazoltan koronás, és az oltásokat is felvette közben. A nagy esetszám miatt már minden variációval találkoztam. 

A saját tapasztalatom egyezik a Szlávik János által mondottakkal, az oltottak könnyen átvészelik a kórt, az oltatlanok közül kerülnek ki a súlyos állapotú betegek. Most az omikronérában a rendelő udvarából vitte el a mentő a légzési elégtelenségtől szenvedő oltatlan betegemet. Hat napja lázas, pozitív teszt után, Favipiravir szedése mellett kétoldali gócos tüdőgyulladása alakult ki. Aluszékony, gondolkodása meglassult. Nem kért időben segítséget. Sajnos ez jellemző az oltást elutasítókra. Próbálják tartani magukat, nem adják fel az elveiket, nehezen adják be a derekukat. Amiért nem fogadják el az oltást, ugyanazért a kezelés megkezdésével kivárják az utolsó pillanatot. Minden életért kár, amit megmenthetett volna néhány védőoltás.

Vigyázunk az idősekre 

Kedvenc idősotthonomban 15 tesztből 12 pozitív lett. Eddig nálunk nem volt covidos beteg. Jellemzően háromszor oltott mindenki, a tünetek enyhék. Mindenki a szobájában marad, gyors költözködés, koronások egyik szobába, egészségesek a másikba. A betegszoba foglalt, más betegek is vannak, akik fokozott figyelmet és elkülönítést igényelnek. Mindenkit az ágyában vizsgálok. Minden szobában megmondom, hogy a doktornő vagyok, mert overálban és maszkban csak a két szememről nem ismernének meg az idősek. Másnap további négy gondozott tesztje lett pozitív. Sebtében beadtam harmincöt negyedik védőoltást, abban bízva, hogy három-öt nap után az eddig tünetmentes lakók védettsége olyan szintre emelkedik, hogy nem kapják el az omikront. Izgatott vagyok a történtek miatt, de eddig is és most is mindent megteszünk az idősekért.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a teol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában