Légimentőbázis

2022.02.10. 11:25

Szekszárdra költöznek a légimentők! Készül már az új bázis

A nyáron eredményesen zárult a közbeszerzési eljárás az új szekszárdi légimentőbázis építésével kapcsolatban, a nyertes vállalkozással tavaly augusztus végén megkötötték a szerződést.

Palotás Péter

A Pécs-Pogányból induló helikopteres mentőszolgálat számos alkalommal nyújtott segítséget baranyai baleseteknél. Fotó: Laufer László

A megállapodás értelmében a munkaterület átadását követő 210 napon, tehát körülbelül hét hónapon belül kell elkészülnie a létesítménynek, így tavasszal lezárulhat a beruházás. Ez azt jelenti, hogy várhatóan a légimentők rövidesen elhagyják a pogányi repülőteret. 

Több alkalommal is beszámoltunk arról, hogy a tervek szerint elköltöztetik a Pécs melletti reptérről a légimentőbázist, amit Szekszárdon működtetnek majd tovább. Ehhez természetesen elengedhetetlen, hogy a tolnai megyeszékhelyen megfelelő infrastruktúrát alakítsanak ki. 

Az Országos Rendőr-főkapitányság (ORFK) Kommunikációs Szolgálat (a légi mentés repüléshez tartozó feladatait a Készenléti Rendőrség végzi) korábban megerősítette portálunknak: a szekszárdi építkezés befejezését követően a pécsi légimentőbázist „nem tervezik működtetni”. 

A kijelölt területet az önkormányzat már évekkel ezelőtt átadta az állami szervnek.  A beruházás az elmúlt egy évben jelentős mérföldköveket ért el. 

Az ORFK arról adott tájékoztatást, hogy eredményes nemzeti nyílt közbeszerzési eljárás zajlott le, amelynek alapján „a Tolna Megyei Rendőr-főkapitányság, mint ajánlatkérő, megrendelő és a HGT Invest Kft., mint ajánlattevő vállalkozó között 2021. augusztus 25-én vállalkozási szerződés jött létre”. 

Mint megtudtuk, a kontraktus szerinti teljesítési véghatár­idő a munkaterület átadásától számított 210 naptári nap. Ez azt jelenti, hogy várhatóan idén tavasszal befejeződhet a kivitelezési munka. A rendőrség érdeklődésünkre közölte, a megrendelőtől kapott tájékoztatás szerint az építkezés az ütemezésnek megfelelően halad. 

A légimentőbázis Pécsről Szekszárdra történő telepítésével a helikopter hatósugara jobb lefedettséget biztosít majd, mint jelenleg, tehát nagyobb területen nyújthatnak segítséget a bajbajutottaknak. 

– Két okból is nagyon örülök: egyrészt, hogy Szekszárdra kerül a légimentőbázis, másrészt, mert ez egy régóta húzódó ügy megnyugtató lezárása – mondta Horváth István, a szekszárdi térség országgyűlési képviselője. – Ez a légimentőbázis veszély esetén jelentősen növeli a Tolna megyei emberek biztonságérzetét – tette hozzá. 
 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a teol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában