Szép pénzt utalhat át az egyesület

2022.03.23. 17:52

Civil összefogással zajlott a szekszárdi koncert Kárpátaljáért

Adománygyűjtő jótékonysági koncertnek adott helyszínt kedden este a Szekszárdi Garay János Gimnázium díszterme.

Szeri Árpád

A Szekszárdi Nyugdíjas Polgári Egyesület és a Tolna Megyei Civil Közösségi Szolgáltató Központ rendezvényén a közönséget zenés produkciók várták. A publikumot Sindely Gábor táncdalénekes, a HuMen Brass Band és a gitáros Bakó Péter szórakoztatta. Köszöntőt Horváth István országgyűlési képviselő tartott, ezt követően Bóvári Jánosné egyesületi elnök adott rövid ismertetést az általa vezetett szervezet tevékenységéről.
 

– A gimnáziummal kiváló a kapcsolatunk, tavaly egy pályázat révén a középiskola tíz diákját utaztathattuk a Mátrába – mondta el lapunknak Bóvári Jánosné. – Ennek is köszönhető, hogy ez az együttműködés most a díszterem rendelkezésre bocsátásával is folytatódott. A koncertet egy héttel ezelőtt kezdtük szervezni és a városban zajló, több párhuzamos program ellenére szép számú érdeklődőt fogadhattunk. A rendezvényről kedvező visszajelzések érkeztek hozzánk és magam is úgy látom, hogy színvonalas műsorszámokkal mutatkoztak be az előadók.
 

A fellépők egyike a zömében ugyancsak garaysta gimnazisták alkotta, örökzöld könnyűzenei slágereket fúvós hangszerekkel tolmácsoló HuMen Brass Band volt. – A felhőtlen szórakoztatásra koncentráltunk, miközben azért előttünk volt az a szomorú kép is, amit gyakorta láthatunk a háború kárvallottairól – osztotta meg érzéseit Sági Robi, a zenekar egyik koordinátora. – De éppen ezért gondoltuk, hogy itt a helyünk. Örömmel jöttünk, hiszen segíthettünk másokon.
 

Ez a segítség pedig nem is lebecsülendő, hiszen mint azt Bóvári Jánosné közölte, az adománygyűjtő koncert összesen 250 ezer forint bevételt eredményezett. Ezt az összeget az egyesület a Híd Kárpátaljáért segélyprogram közreműködésével juttatja el a rászorulóknak.

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a teol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában