„Segítsünk együtt Visknek!”

2022.03.08. 11:25

Összefogott az atomváros, a paksiak további segítségére számítanak

„Segítsünk együtt Visknek!” címmel indított közös kampányt Paks önkormányzata, az MVM Paksi Atomerőmű Zrt., a Paks II. Zrt., a PIP Kft., az ASE, a Paksi FC és a PADOSZ azzal a céllal, hogy pénzügyi, lakhatási és természetbeni támogatással segítse a kárpátaljai testvértelepülés lakosságát – jelentették be közös sajtótájékoztatón, kedden.

Gazsó Rita

Balog Judit, Szabó Péter, dr. Kovács Antal és Mittler István a keddi sajtótájékoztatón Fotó: Molnár Gyula

– Mindannyiunkat sokkolt az orosz-ukrán konfliktus, a háború kirobbanása, és szinte rögtön elkezdtük felmérni azt, hogyan tudunk segíteni a kárpátaljai magyarokon, valamint a Kelet-Ukrajnából odaérkező menekülőkön – fogalmazott Szabó Péter, Paks polgármestere. Mint mondta, Visk eddig is nehéz helyzetben volt, de a háború még rosszabb anyagi körülményeket teremtett az ott élőknek, így az ottani városvezetéssel egyeztetve adománygyűjtésbe kezdtek. A polgármester megköszönte a paksiak eddigi segítségét, kiemelve, hogy további támogatásra is szükség van, amit Viskre – és a Magyar Máltai Szeretetszolgálat segítségével – egész Kárpátaljára el kívánnak juttatni.

– Amikor ez a humanitárius katasztrófa elkezdődött, eszünkbe jutottak az orosz, ukrán és a kárpátaljai magyar barátaink, a testvértelepülésünk, Visk lakói és eldöntöttük, hogy egy célzott kampánnyal támogatjuk őket – mondta Kovács Antal, az egyik szervező, MVM Zrt kommunikációs igazgatója és az Atomerőmű SE elnöke. Gyors felmérés született arról, hogy milyen lakások vannak üresen, amit fel tud ajánlani a menekülteknek, azóta már meg is érkeztek az első családok – számolt be Kovács Antal, aki hozzátette, nagyon fontosnak tartja, hogy Paks városa széles összefogással tud a program mellé állni.

Mittler István, a Paks II. Zrt kommunikációs igazgatója szerint munkatársaik szociálisan nagyon érzékenyek, ezért az elmúlt években számos jótékonysági akcióban részt vettek. Mint mondta, bíznak benne, hogy az orosz-ukrán háború mielőbb véget ér, de addig is próbálnak segíteni, ezért arra biztatja kollégáit, hogy a viski településen élőket támogassák.

– Most, amikor a leginkább összefogásra van szükség, arra buzdítom a város összes sportolóját, szurkolót és szimpatizánst, hogy segítsen a bajba jutott embereknek. Korábban is fogtunk már össze, hogy támogassunk bajba jutott családokat, gyerekeket. Most még nagyobb szükség van a segítségre, úgyhogy fogjunk össze – hangoztatta Balog Judit, a Paksi FC elnöke.

A szervezők tehát a paksiak további segítségét kérik. Az anyagi támogatást a Viski Magyar Óvodáért Közhasznú Alapítvány 10300002-10546132-00014900 számú, MKB Banknál vezetett számlára várják, a beérkező adományokból tartós élelmiszert, tisztítószereket, pelenkát, gyógyszereket vásárolnak és eljuttatják azt a rászorulók számára.

Mint arról már beszámoltunk, a Gastroblues Fesztivál is támogatja a háború miatt nehéz helyzetbe került kárpátaljai Visket – hangzott el az idén harmincéves rendezvény hétfői budapesti sajtótájékoztatóján, melyről az alábbi cikkben olvashat bővebben.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a teol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában