Lakossági fórum

2022.03.02. 19:02

Süli János: egy ipari parkra igény van Simontornyán is

Kedden este Simontornyán folytatódott Süli János lakosságifórum-sorozata, ahová ezúttal két vendég is elkísérte, Deák Dániel politológus és Bohár Dániel riporter, akik a közélet aktualitásaival, legfrissebb személyes tapasztalataikkal is kiegészítették a miniszter gondolatait.

Gazsó Rita

Süli János zsúfolásig megtelt teremben beszélt a lakossági fórumon megjelentekhez (A szerző felvétele)

– Nem csak az autópálya környékére, ide is kell telepítenünk ipart, mert igény van rá – mondta Süli János a fórumon. A helyi vezetés előtt álló feladatok között a munkahelyteremtő fejlesztések egyikeként megemlítették a volt bőrgyár területének infrastrukturális korszerűsítését, tulajdonképpen egy ipari park létesítését, megfelelő körülményeket teremtve a meglévő vállalkozásoknak, illetve új cégeket is a térségbe vonzva ezáltal. 

Emellett szó esett Simontornya különleges reneszánsz várának közelgő rekonstrukciójáról, amely a kastélyprogram segítségével valósulhat meg, a vár környékén hiányzó infrastrukturális fejlesztésekről, parkoló, új utcafelületek, fogadóhely kialakításáról és a környező zöldterület rendezéséről is. 

A közelgő választással kapcsolatban a fórum szereplői egyetértettek abban, hogy annak tétje, hogy visszatérjen a már korábban leszerepelt múlt a teljes bizonytalansággal, vagy folytatódjon a biztonságos, kiszámítható jövő Simontornyán is. Valamennyien a gazdasági számokat, eredményeket, megvalósult fejlesztéseket említették az utóbbi mellett, amely szerintük önmagáért beszél. 

A szomszédban zajló háborús konfliktus is szóba került, amelynek kapcsán az ellenzék követeléseként napok óta hallhatóak a Paks II beruházás leállítása az oroszok elleni szankcióként. – Ez nem vicc, ezzel nem lehet játszani, ez egy nagyon drága beruházás, amely hosszú távon megtérül – hangsúlyozta a miniszter, s megerősítette, hogy szó sincs a paksi erőműfejlesztés leállításáról.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a teol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában