A cigányvajda már 52 fapipát faragott

– Hogyan lehet hatni a cigányságra? 
– A cigányokra csak a cigány vezető tud hatni – mondja Orsós Ferenc –, személyes tekintéllyel, példamutatással, és fiatalkorban főleg a kultúrán keresztül. Én 1974-ben létrehoztam Tamásiban a Rácvölgyi Ifjúsági Klubot, ami egészen 1996-ig működött. Sajátos a zenénk, a táncunk, a kézműves mesterségeink, azokat kell ápolnunk, de ha itt élünk, akkor be kell illeszkednünk a többségi nemzetbe. 

– Sikerül? 
– Aki akar, annak igen, aki semmivel nem foglalkozik, azt ez se érdekli. Persze a másik oldalról is fontos az elfogadás. Mert aki kész a beilleszkedésre, az megkérdezi: miért vagyok én még mindig kisebbség a saját hazámban? Mi van a személyi igazolványomba írva? Magyar állampolgár. Tehát, ha integrálódtam egy közösségbe, akkor odatartozom, magyar vagyok. Más kérdés, hogy beszélek egy másik nyelvet is. 

– Ön vezetője volt a tamási roma közösségnek: a régi rendszerben tanácstag, aztán önkormányzati képviselő. Hogyan változott ez a munka az évek során? 
– Hetvenéves elmúltam, már visszavonultam, de sok mindent végigcsináltam, az biztos. Tanácstagként kezdtem a közéletben részt venni, 1980-tól. Aztán, 1990-től, 12 éven át voltam kisebbségi önkormányzati vezető. És én voltam a környék utolsó vajdája. Ez a tisztség névlegesen máig megvan, de a cigányság már egyáltalán nem összetartó. Szétszéledtek, ami a beilleszkedés szempontjából jó, a kultúramegőrzés szempontjából viszont káros. Van, hogy Pestről, vagy máshonnan kapok hálálkodó leveleket, karácsonyi képeslapokat. Köszönik, hogy tettem értük, elindítottam őket, mert mindig azt mondtam, hogy tanuljanak, szerezzenek szakmát, törjenek ki a szegénységből. 

– Ön tanult? 
– Fizikai munkás voltam, de elvégeztem egy közművelődési tanfolyamot, mert ez kellett a népművelési és a képviselői tevékenységhez. 

– Foglalkozik fafaragással is. Azt tanulta? 
– Persze, csak nem iskolában. Az öregektől. Meg a génjeimben hordozom ezt a dolgot. Teknővájó volt az öregapám, a faragásra rááll a kezem. Akác, som, fűz, tölgy, ­nyár, bükk, minden jöhet. Még a szőlőtőke is szépen megmunkálható. Minden évben novemberben nekilátok, és februárig csinálom a kanalakat, sótartókat, szobrokat, pipákat. Ha valaki ránéz egy arasznyi fadarabra, azt mondja: jó lesz a tűzre. Ha én ránézek, azt mondom: milyen jó kis pipát készíthetnék ebből. 

– Úgy látom, abból van a legtöbb. Működnek is? 
– Mind az 52 pipám működik. Egy darab fából faragtam őket, egyetlen késsel, amit magam készítettem. A mintázás égetéssel történik. A Kultúrák Házában itt, Tamásiban van egy cigány sarok, ott is látható egy-két munkám. 

– Voltak már kiállításai? 
– Körülbelül húsz helyen Tolna megyében. Tetszik az embereknek, egyedi dolog, nemigen csinál ilyesmit más. Az idén is szeretnék majd egy kiállítást, helyben, valamelyik városi rendezvényhez kapcsolódóan. 
A megyei tanács 1982-ben kitüntette

Orsós Ferenc 1951-ben született Tamásiban. Két munkahelye volt: a kenyérgyár és a Phylaxia (granulátumgyár). Már nyugdíjas, de korábban nagyon aktív közösségszervező ember volt, a romák képviselője, szószólója, az utolsó cigányvajda. Fiatalkorában ifjúsági klubot szervezett a helyi cigányságnak, később munkalehetőségek, képzési lehetőségek megszervezésén fáradozott.

Példamutató életet élt, dolgozott és gyerekeket nevelt. Két fia és három unokája van. Ki is tüntették. Például 1982-ben a cigány lakosság közművelődése érdekében kifejtett munkájáért a Tolna megyei Tanács elismerésében részesült. Kedvelt időtöltése a fafaragás, a nagyapja teknővájó volt. Szabadidejében dísz- és használati tárgyakat készít, leg­gyakrabban pipákat. Nincs köztük két egyforma, általában az alapanyaguk is más-más fafajta. Több kiállítása volt.