Oktatás

2022.04.24. 16:00

Felismerik és gondozzák a tehetségeket

Az MCC alázattal közelít az iskolákhoz és a közoktatáshoz, mert, szemben a több évezredes hagyománnyal rendelkező iskolákkal, ez egy új szervezet – kezdte előadását dr. Setényi János az MCC néhány hónappal ezelőtt létrehozott Tanuláskutató Intézetének vezetője.

Szepesi László

Dr. Setényi János tartott előadást. Fotó: Makovics Kornél

Az iskolák egy hatalmas rendszert alkotnak, amelyben 120 ezer pedagógus dolgozik, s melybe évről évre diákok százezrei kerülnek be. Itt a tömeg, a sokaság oktatása, ugyanakkor az egyénre figyelés, a minőség igénye okozza az örök ellentmondást, amellyel küszködik a világ valamennyi közoktatási rendszere.
Itt kerül az iskolákkal kapcsolatba a Mathias Corvinus Collegium, eleget téve olyan feladatoknak, amelyeket a közoktatás önmaga természetes módon nem tud megoldani. 

Nem lehet órákon át egy gyereket csiszolni, egy tehetségre figyelni, fejleszteni, mert egy harmincfős osztályban mindenkire figyelni kell, miközben differenciáltan is kellene foglalkozni a gyerekekkel. Az iskolákban alapoznak, felismerik a tehetséget, kicsit edzik azokat a gyerekeket, akik jobban teljesítenek, de az igazi coachingot, a kifinomult tehetséggondozást az MCC országos hálózata tudja biztosítani.

Ez hármas feladat, folytatta Setényi János. Első a tehetségek felismerése, amely önmagában is egy bonyolult, nehéz kérdés, mert a tehetségest sokszor a jó tanulóval szokták összekeverni, az MCC viszont nem az érdemjegyek, osztályzatok alapján válogat. A második rész a tehetséggondozás, amikor célzottan, személyesen fejlesztik a gyerekek tehetségét, s a harmadik pedig a tehetség hasznosítása, eldönteni, hogy milyen pályára irányítsák őket.

Az iskola ezt a hármas feladatot a sok tanulóval nem tudja megoldani, ezért itt egy partnerség, szövetség kell az iskola és a helyi MCC között, ezzel pedig a pedagógusok munkája is valamelyest könnyebb lesz.

Az MCC egyébként különbözik a világszerte ismert elit képzéstől, ide nem az esetleg kedvezőbb anyagiakkal rendelkező családok gyermekei kerülnek, hanem bárhonnan jöhetnek. Egy, a képességeiket vizsgáló szűréssel kerülhetnek a tehetségüket fejlesztő programba, a középiskolát végzettek pedig, ha felvették őket valamelyik egyetemre, szintén sajátos vizsgán megfelelve a szakkollégiumi programba.

Setényi János elmondta, itt ugyanúgy vannak kis falvakból jött, mint városokból, s a fővárosból érkezett hallgatók. Azt is hangsúlyozta, nincs világnézeti szűrés, sem pártpolitikai nevelés. Viszont, folytatta, tapasztalható, hogy az ott tanulók nagy része patrióta, szereti Magyarországot, és ha végez, s jó helyre kerül az életben, sikeres lesz, és tenni akar Magyarországért.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a teol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában