Búcsúztatás

2022.04.20. 19:46

In Memoriam Krachun Elemér (1949–2022)

Életének 73. évében távozott e világból, ám sok fiatal is megirigyelhette volna azt a tetterős, tevékeny létet, ami Krachun Elemér sajátja volt.

Sz. Á.

Krachun Elemér példát adott szűkebb és tágabb környezetének.

Miután nem titkolta, sokan tudtunk súlyos betegségéről, amit méltósággal, erős lélekkel, panaszkodás nélkül viselt. Sőt, amikor erre terelődött a szó, iróniát sem nélkülöző megszólalásaiból az tűnt ki, hogy a halálos kór egyenrangú, ha nem erősebb ellenfele. Ezért is reménykedhettünk, hogy ebből a küzdelemből is győztesen kerül ki. Sajnos nem így történt. Gyászolja őt családja, hozzátartozói köre, számos barátja, ismerőse és velük együtt szeretett települése, Mőcsény is. 

A község polgármesteri tisztét 1998 óta látta el, közel negyedszázadon át vezette a munkálkodásának köszönhetően is gyarapodó falut. Példát adva, miként kell széles együttműködés mellett határozott, önálló és helytálló döntéseket hozni. Tehette, mert rendelkezett azzal a tekintéllyel, amit nem utolsósorban tartása révén szerzett magának. Mindenkihez volt néhány jó szava, mindenkiben az egyenrangú felet látta és tisztelte. 

Elemében érezte magát a közösségi rendezvényeken is, melyeken mint nagyvonalú házigazda fogadta a vendégeket. Elő nem fordulhatott, hogy a terített asztalhoz ült volna addig, amíg mindenki végig nem kóstolta a feltálalt finomságokat. Történt ez nemcsak a rá jellemző szíveslátás miatt, hanem azért, mert még itt és ekkor is bensőből vezérelt kötelességének érezte, hogy tegyen másokért. A jól elvégzett munka volt számára az igazi elismerés. 

De azért a helybeliek az idei falunapon nyugtázhatták elérzékenyülését, amikor megtudta, hogy távollétében Mőcsény önkormányzata a település díszpolgári címével tüntette ki. Ugyancsak örömmel fogadta 2019-ben a Társadalmi Ellenőrző Tájékoztató Társulás (TETT) által személyének ítélt Gránit-díjat. Míg Mőcsény élén az egyszemélyi vezetőtől elvárt tennivalóknak tett maradéktalanul eleget, addig a TETT-ben, ebben a megyén túlmutató, sajátos jegyekkel rendelkező szerveződésben kiegyensúlyozó szerepet látott el, tanúságot téve diplomáciai érzékéről. 

Halálával, ahogy mondani szokták, űrt hagyott maga után. De szerencsére nemcsak azt. Olyan példát is, ami tartósan és serkentőleg megmarad szűkebb és tágabb környezete jó emlékezetében. 


 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a teol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában