Macskát mentett egy kútból a katasztrófavédelmi igazgató

‒ Hosszú időt töltött Szekszárdon, tíz éve Pécsre helyezték. Miért? 
‒ Kezdjük onnan - mondja Mácsai Antal -, hogy Bakondi György a katasztrófavédelem főigazgatója 2000-ben nevezett ki Tolna megyei vezetőnek. Ma már én vagyok a legrégebben regnáló megyei igazgató. Tíz éve, amikor a baranyai elődöm a fővárosba került, magasabb beosztásba, engem helyeztek Pécsre.

‒ Ez előrelépés? 
‒ Tulajdonképpen a munka hasonló, de Baranya nagyobb megye, így előrelépésnek tekinthető.

‒ Önt Szekszárdon tervező, szervező, ötletelő, szerelgető emberként ismerték. Mindig ilyen volt? 
‒ A véremben van ez. Már általános- és középiskolás koromban is műszaki megoldásokon agyaltam, bütykölgettem, olyan szinten, hogy matematika, fizika és technika versenyeket nyertem. Később, a számítástechnika hajnalán nyilvántartó programokat írtam, adatbázisokat szerkesztettem, dolgoztam azon, hogy a szirénák ne csak riasztójeleket adjanak, hanem emberi hangot is továbbítsanak, de olyan megoldást is összehoztunk a kollégákkal, hogy a Robotron írógépet összekötöttük a Commodore 128-cal. Ez a honvédségnél történt, ugyanis a katonai, műszaki pályát választottam. 

‒ Konkrétan? 
‒ Rakétás lettem. A rendszerváltás előtt három légvédelmi központ volt Magyarországon: a budapesti gyűrű, a miskolci és a sárbogárdi, ami a paksi atomerőmű, és a Duna vonalának biztosítására szolgált. Ez utóbbihoz kerültem, de egy idő után átszervezések kezdődtek. Tudtuk, hogy meg fog szűnni az ezredünk, s akkor mentem át a szekszárdi polgári védelemhez. S mikor azt összevonták a tűzoltósággal, létrejött a katasztrófavédelmi szervezet. 

‒ Hogy fogadtak egy polgári védelmist parancsnokuknak a tűzoltók, és később, hogy fogadtak el egy Tolnából érkezőt a baranyaiak? 
‒ Hát, meg kellett dolgozni azért, hogy elfogadjanak. A tekintetben semmi új nem történt, hogy egy rendvédelmi szerv keretén belül kellett tevékenykedni, emberekkel, beosztottakkal foglalkozva. Maga a feladatrendszer viszont teljesen új volt, az iparbiztonságtól, a kritikus infrastruktúra-védelmen át, a különböző mentési tevékenységekig. Korrekt vezetési rendszert kellett kiépítenem, és szükség volt olyan szituációkra is, amikor azt látták a kollégáim, hogy ez a fickó valamit tud, nemcsak dumál. Egyszer vasárnap ebédeltem otthon, amikor csörgött a telefon. Jelezték a tűzoltók, hogy egy macska belesett egy ötven méteres kútba, s nem tudják kihozni. (Az arra alkalmas eszköz épp javításon volt.) Beültem az autómba, vittem az ipari alpin felszerelésemet, leereszkedtem, felhoztam a macskát, és ennek híre ment. Megtapasztalták, hogy műszaki és szervezési kérdésekben is otthon vagyok, de az sem titok, hogy  pályám egyes szakaszaiban sok mindennel szembementem.

‒ Nem bánta meg?
‒ Nem. Lelkiismeret-furdalás nélkül tudok belenézni a tükörbe. Nem a magam érdekében ütköztem, ha ütköztem. A vezetési stílusomra mindig ügyeltem. Egy rendvédelmi szervezetnél elfogadott az autokratikus vezetés. Ám én, ahol lehetett, becsempésztem némi demokráciát. Sokszor mondtam azt, hogy fiúk, ez a feladat, kérek megoldási javaslatokat, hogy minél kisebb energiaráfordítással, minél jobban és minél gyorsabban tudjuk teljesíteni. És amikor a kollégák látják, hogy már a döntés-előkészítésbe is be vannak vonva, sokkal inkább magukénak érzik a dolgot. 

‒ Az ön életében nap, mint nap történnek izgalmas események. Említene egyet-kettőt? 
‒ Ez olyan, mintha egy tízkötetes költőnek azt mondanák, hogy emeljen ki egy-két versét. Az ukrajnai helyzet kapcsán most az jut eszembe, amikor, még polgári védelmis koromban, segédkeztünk, a kilencvenes évek végén, az ottani árvizeknél. A kárelhárításban is részt vettünk, és segélyszállítmányokat is vittünk. Ezzel adódtak gondok, mert az ukrán rendőrök, kommandósok, nemzetbiztonságiak nem akarták megengedni, hogy közvetlenül kiosszuk a kárpátaljai magyaroknak a küldeményt. Először ők és a pártfogoltjaik akarták kiválogatni a javát. A kisebbséggel való bánásmód hagyott kívánni valót maga után…

‒ Visszaugorva a jelenbe: hol tart most a katasztrófavédelem, eszközökben, járművekben, technikában? 
‒ Az utóbbi tíz évben komoly ingatlanfejlesztési beruházások indultak országszerte. Pécsen most két laktanya épül, a város két végén, mert átjutni, csúcsforgalomban, szirénázva is 18-20 perc. Ez jócskán lecsökkenhet, ha közelebb lesz a beavatkozó egység a baleset, tűzeset, katasztrófa helyszínéhez. Új őrsök is létesültek ugyanebből a megfontolásból, több településen. Autókat cseréltünk le modernebbekre, az embereknek világszínvonalú a védőfelszerelésük, mobil laborok álltak szolgálatba, és van egy hajónk is, mely a Dunán, veszélyes anyagot szállító vízi járművek ellenőrzésére használunk, de szennyeződések ártalmatlanítására, tűzoltásra is alkalmas. A szakembergárda képzett. Nekünk, vezető biztonsági szakembereknek az is a feladataink közé tartozik, hogy a döntéshozók elé tárjuk: mit, mennyiből lehet és kell fejleszteni ahhoz, hogy szintet léphessünk.
Egyetemi docensMácsai Antal 1961-ben született Komlón. A pécsi Zipernowszky szakközépiskolában érettségizett 1979-ben, majd Budapesten, a Zalka Máté Katona Műszaki Főiskolán szerzett rakétás és híradástechnikai mérnöki diplomát, 1983-ban. További két diplomája: környezetvédelmi szakmérnök (Pécsi Tudományegyetem, 1998) és igazgatási menedzser (Nemzetvédelmi Egyetem, 2001). Pályafutását légvédelmi rakétásként kezdte Dunaföldváron, Sárbogárdon folytatta, s annak az alakulatnak a megszűnésekor került Szekszárdra a polgári védelemhez. Törzsparancsnok-helyettes lett, aztán kirendeltségvezető.

A katasztrófavédelem Tolna megyei vezetőjévé 2000-ben nevezték ki, Baranya megyei igazgatóvá pedig 2012-ben. Jelenlegi rendfokozata: ezredes. Emellett címzetes egyetemi docens. Szekszárdi évei során a Gábor Dénes Főiskolán tanított, most, öt éve a Pécsi Tudományegyetem óraadója. Családi állapotát tekintve elvált, két felnőtt gyermeke van. Munkásságáért számos elismerést kapott, főleg segélyszervezetektől, melyek így köszönték meg a humanitárius segítségnyújtás támogatását, az adományok célba juttatását.