Eredményhirdetés

2022.04.23. 20:01

Szekszárd mítoszát építik a Szent György-napi Borünnep díjazottjai!

Kihirdették a Szekszárdi Borvidéki Borverseny eredményeit szombaton, a Szent György-napi Borünnepen.

Szepesi László

A Prantner Pince – mely kilenc aranyérmet szerzett – nyerte el a Legeredményesebb pincészet különdíját! Fotó: Makovics Kornél

Több évtizedes hagyomány, hogy április vége felé megrendezik Szent György-napi Borünnepet, a Szekszárdi Bikavér Ünnepét. Ekkor hirdetik ki a Szekszárdi Borvidéki Borverseny eredményeit, adják át a díjakat a legjobb borok termelőinek. Így történt ez most szombaton is, immár huszonegyedik alkalommal, Szekszárdon a Babits Kulturális Központ rendezvénytermében.

Az ünnepséget, szintén a hagyománynak megfelelve, a Muslinca kórus nyitotta meg, hajdani vezetőjük, Lányi Péter szerzeményével, majd Gyurkovics János Szekszárd alpolgármestere köszöntötte a borászokat. Elmondta, az idei verseny különleges jelentőségű volt, mert két év kényszerű szünet után most került sor először ismét erre a megmérettetésre. Beszélt arról, hogy a szekszárdi bor nemcsak egy termék, hanem a szekszárdi mitológia talán
legfontosabb darabja. Évszázadok tradíciói hagyták örökül a borászat mesterségének titkait a mai borászdinasztiáknak, hisz az itteni borral vitt hírt
erről a kisvárosról Liszt Ferenc hajdan IX. Pius pápának, és az itteni pinceszerekről, bor ízekről írtak az egykori szekszárdi költők, Garay János,
Babits Mihály, Baka István, és Mészöly Miklós is.

Köszöntötte a borászokat és a szponzorokat Bősz Adrián, a Hegyközségi Tanács elnöke, aki elmondta, továbbfejlesztették a borbírálat szisztémáját, felkérték a VinAgora Nemzetközi Borverseny rendszergazdáit, hogy digitális programjukkal tegyék a 21-ik század színvonalához illő, nemzetközi szintűvé a borversenyt. Így az országban első alkalommal ezen a módon mérték össze a borokat.

Az külön öröm, folytatta, hogy az értékelés során az aranyérmek aránya túllépe a 30 százalékot, ilyen eredményt a borvidéken utoljára hat évvel ezelőtt értek el. Megjegyezte, hogy a legszigorúbban a helyi borbírák ítélték meg a borokat, s így néhány olyan bor is csak ezüstérmes lett, amelyik azóta nemzetközi megmérettetésen még értékesebb díjat kapott. Ez is jelzi, hogy a szekszárdi egy nagyon erős borvidék, s a nemzetközi mezőnyben a most ezüstöt kapott borok is szép eredményeket érhetnek el.

Még az eredményhirdetés előtt értékelte a borversenyt Vesztergombi Csaba, a szervezőbizottság elnöke. A versenyre 46 termelőtől 238 borminta érkezett, ugyanannyi, mint két évvel ezelőtt. Változott viszont az összetétele a boroknak, a fehér és rozé borok aránya nőtt, s a vörösboroké csökkent. 

Kevesebb lett a hordós minta, a palackos pedig több, vélhetően azért, mert két kiváló évjárat, a 2017-es és a 2019-es adta a gerincét a benevezett boroknak, s ezek már palackban vannak. A korábbinál több, 37 bort neveztek a Szekszárd Város Bora címért.

Ferenc Vilmos, a borverseny szervezőbizottságának tagja elmondta, nagyon sok borvidékről jöttek az ország legjobb borszakértői, s viszik az itteni
bor jó hírét, s ez egyben bizonyíték, hogy objektív szakmai értékelés során mérettek meg azok.

Ezt követően Gyurkovics János alpolgármester és Bősz Adrián, a Hegyközségi Tanács elnöke adta át az arany és nagyarany díjakat. Elsőként Ádám Beátának, az Attila birtok 2020-as kadarkájáért. Ezt követték névsor szerint a borászatok.

A Bodri Pincészet nyolc aranyat kapott, a Boldog Birtok egyet, az Eszterbauer Borászat ötöt, egyet Fekete Mihály Endre, a Fritz Borház hét, a Garai Pincészet Kft. három aranyat, a Heimann Családi Birtok egy, a Hetényi Pincészet és ifj. Márkvárt János 2-2 aranyat, a Lajvér Borház Kft. és a Mészáros Borház Kft. 4-4-et. Aranyat kapott a Naphegy Pincészet, a legeredményesebb, a Prantner Pince pedig kilenc aranyéremmel lett gazdagabb, a Schieber Borászat öttel, a Szeleshát Szőlőbirtok néggyel, a Takler Borbirtok és a Tringa Borpince és a Twickel Szőlőbirtok Kft. két-két aranyat kapott, a Vesztergombi Pince négyet, és aranyérmes lett Vida Péter 2017-es Bikavére is.

Nagy aranyat ítélt a zsűri a Prantnerék 2019-es Syrah boráért, Heimannék 2017-es Barbárjáért, a Vesztergombi Pince 2017-es Merlot Bodzásának, Mészárosék 2019-es Ohmeropsának és a Fritz Borház 2017-es Szekszárdi Medicina cuvée-jének.

Az ünnepen többek között különdíjat kaptak a legjobb borfajták, borászok is. 

Különdíjak:

Legjobb Vörösbor: Prantner Pince - Syrah 2019,
Legjobb Fehérbor: Prantner Pince - Olaszrizling 2021.
Legjobb Rosébor: Prantner Pince – Rose 2021.
Legjobb Bikavér: Lajvér Borház Kft. – Lajvér Signum Prémium Bikavér 2019.
Legjobb Kadarka: Mészáros Borház Kft. – Kadarka 2019.
Legjobb Kékfrankos: Eszterbauer Borászat – Telihold Kékfrankos 2019.
Legeredményesebb fiatal borász: Rosta Krisztina – Nomád 2017.
Legeredményesebb borászat: Prantner Pince
Erste Különdíj: Bodri Pincészet – Bodri Szekszárdi Vörös Cuvée „Optimus” 2019
Legjobb hordós bor: Garai Pincészet Kft. – Cabernet franc 2020.
Legjobb házasítás: Heimann Családi Birtok – Barbár 2017.
Legjobb Merlot: Vesztergombi Pince – Merlot Bodzás 2017.
Legjobb Cabernet franc: Fritz Borház – Cabernet franc prémium 2018.
Legjobb Cabernet sauvignon: Mészáros Borház Kft. – Grand Antiqua Cabernet sauvignon 2016.
Szekszárd Város Bora 2022.: Mészáros Borházból – Kadarka 2019.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a teol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában