Az életmentő tűzoltó néha tapsot is kap

– Hogyan telt ez a röpke három évtized? 
– Hát, nem nyugis a tűzoltók, a katasztrófavédők élete – mondja Szabó Jenő dombóvári parancsnok – sem beosztottként, sem vezetőként. Nekem volt a kezdet kezdetén egy kis kitérőm. Dolgoztam diákként és pályakezdőként vízkutató és bauxitkutató-fúróvállalatoknál, más megyékben, de haza akartam kerülni, Döbrököz közelébe, s úgy alakult, hogy 1992-ben a dombóvári tűzoltóságnál találtam helyet. Diplomám már volt, a szükséges szakmai képzéseket viszont még el kellett végeznem. Addig vonulós tűzoltóként jártam a káresetekhez, oltani, menteni. Vezető 1994 óta vagyok. Osztályvezetőként kezdtem, önkormányzati tűzoltóparancsnokká 2006-ban neveztek ki. Több átszervezés történt, hol önkormányzati, hol állami fenntartású volt a helyi tűzoltóság, a mai felállásban 2012 óta működünk. Akkor jött létre a tűzoltóság és a polgári védelem összevonásával a katasztrófavédelmi szervezet, s a dombóvári kirendeltség élére én kerültem. 

– Elég szerteágazó ez a munka. Nem csak tűzoltásból áll… 
– Polgári védelem, iparbiztonság, tűzvédelem, tűzbiztonság, mindenféle hatósági, személyzeti és gazdálkodási tevékenység. Rengeteg olyan munka, ami kívülről nem látszik, és persze az, ami látszik: a lángok megfékezése és a balesetes autókban rekedt, sérült emberek kiszabadítása. Folyamatosan kell tanulni, változnak a jogszabályok, az eszközök, a szállított veszélyes anyagok, a beavatkozási módok és lehetőségek. Ha új járművet, felszerelést kapunk, el kell sajátítani a kezelését, használatát. Az utakon egyre több az elektromos autó, egy olyan balesetnél másként kell nekilátni a műszaki mentésnek, mint a hagyományos járművek esetében. Úgyhogy nemcsak a vezetőnek kell naprakésznek lenni, hanem a közvetlen beavatkozást végzőnek is. Fontos a kollégák képzése, az együttműködés, a csapatépítés. 

– Fiatalok vannak? S ha vannak, megmaradnak hosszabb távon? 
– Szerencsére vannak, és maradnak is. Tény, hogy a kezdő fizetés nem valami vastag, de aki hajlandó tanulni, s lépkedni kezd a ranglétrán, tisztként már nincs oka panaszra az anyagiak tekintetében. Annak vagyok a híve, hogy a szakma egészét ismerje meg az érkező kolléga. Diplomásokat is kiküldök a vonulós egységekkel, hogy testközelből érezzék a dolgokat. Akkor lesz belőlük tapasztalt, hiteles vezető. Én is úgy kezdtem, diplomásként vettem részt a gyakorlati kárelhárításban, s előnyömre vált. Tudom, mi jár a tűzoltó fejében, amikor lángnyelvek nyaldosnak egy gázpalackot, vagy amikor nem sikerül megmenteni egy életet. Megtapasztaltam azt is, milyen érzés, ha égő házból, roncsautóból, romok alól kihozunk valakit. Na, az az igazi sikerélmény! Amikor a kimentettel együtt sírunk, örömünkben, a közelben állók pedig tapsolnak. 

Segítőkész a magánéletben is 
Szabó Jenő 1967-ben született Dombóváron. Döbröközön nőtt fel, ma is ott él a családjával, két fia van. 
Nagykanizsán érettségizett a Kőolajbányászati és Mélyfúróipari Szakközépiskolában, aztán a Dunaújvárosi Főiskolán szerzett diplomát, 1991-ben, üzemgépész-mérnöki szakon. Dolgozni Kaposváron kezdett a Vízkutató- és Fúróvállalatnál, majd a dombóvári tűzoltósághoz került 1992-ben. Letette 1993-ban Budapesten a szükséges szakmai vizsgákat, és 1994-ben kinevezték tűzoltási és kárelhárítási osztályvezetőnek. 

Tűzoltó parancsnoki beosztásba 2006-ban került, katasztrófavédelmi kirendeltségvezetőként 2012-től dolgozik. A segítőkészség a magánéletben is jellemzi. Hitgyakorló katolikus. Természetkedvelő, szeret utazni, kirándulni. Otthon szívesen barkácsol, illetve a szőlőjével, a gyümölcsfáival foglalatoskodik.