Máltai Szeretetszolgálat

2022.05.14. 07:00

Harminc esztendeje a szeretet szolgái

Idén ünnepli a Máltai Szeretetszolgálat Szekszárdi Csoportja megalakulásának harmincadik évfordulóját. E jeles alkalomból ünnepélyes hálaadó szentmisét mutattak be a szekszárdi belvárosi templomban.

Schilli-Bárány Margit

Ünnepélyes hálaadó szentmisét mutattak be a szekszárdi belvárosi templomban (Fotó: M. K.)

Hosszú időszak ez egy intézmény vagy csoport életében, különösen a szeretetszolgálat esetében, ahol az önkéntesek a három évtized leforgása alatt számtalan bajba jutott, rászoruló emberen igyekeztek segíteni. A Szekszárdi Csoport vezetője, Hesz Zoltánné a kezdetek óta aktívan tevékenykedik. A csoportvezetői feladatot 2018 óta látja el, de már a megalakuló ülésen is jelen volt 1992-ben. – Akkoriban aktívan dolgoztam és neveltem öt gyermekemet. Nagyon sok volt a feladat, így csak egyet tudtam vállalni. A templomban hallottam, hogy hirdették akkoriban, és belső késztetést éreztem, hogy segítsek. 

Korábban is végeztem önkéntes segítő munkát a kórházban. Ami belefért az időmbe, azt vállaltam. A korábbi csoportvezető sajnos 2017-ben elhunyt, így 2018-ban, amikor nyugdíjba mentem, a csoport bizalmat szavazott nekem a vezetésükre. Ez egy mindennapos tevékenység, nincs sok szabad­idő, de lélekben feltölt és az életem során is sokszor megtapasztaltam már, milyen nagy ereje van annak, amikor az emberek összefognak. 

– Pláne akkor, ha van valami nagy esemény vagy cél – tette hozzá Jónás Gergely, a Szeretetszolgálat Dél-Dunántúli Regionális Központ ügyvezetője. A mostani háborús helyzetben alapvetően a menekülteknek segítünk, hogy ide érkezvén biztonságban legyenek és tovább haladhassanak a céljuk felé. Ehhez a hatékony segítségnyújtáshoz nagyon jól jön az elmúlt harminc év tapasztalata. A szekszárdi csoport huszon­nyolc tagot számlál és ötvenhat segítője is van, ezzel az egyik legaktívabb csapat. Aki hozzájuk kapcsolódik, az Istenhez is kapcsolódik. Ez alkalomból a régi tagok megújíthatják fogadalmukat, az újak pedig ünnepélyesen ígéretet tesznek. 

Már a kezdetekkor is aktívak voltak

A Magyar Máltai Szeretetszolgálat 1989. február 4-én alakult meg Kozma Imre atya és harmincegy alapító tag részvételével. Az országos szervezet létrejötte után, 1992. március 18-án alakult meg a Szekszárdi Máltai Csoport, dr. Ternák Gábor, akkori országgyűlési képviselő kezdeményezésére és az év májusára már folyamatosan és aktívan működött is. A csoport egyik kiemelkedő támogatója Zichy Mária Terézia grófnő volt, aki nemcsak anyagiakban segítette az önkéntesek munkáját, hanem ő maga is aktívan bekapcsolódott a feladatokba.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a teol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában