Dombóvár

2022.05.01. 15:02

Kortárs oktatók lesznek a diákok

Tanúsítványt szerzett tizenhat gimnazista, akik tíz órás tanfolyamon vettek részt bűnmegelőzés témában.

I. I.

Sikeresen megszerezték a szükséges tudnivalókat (Fotó: TMRFK)

Ülést tartott a közelmúltban a Dombóvári Kábítószerügyi Egyeztető Fórum, ahol elhangzott, hogy a Dombóvári Rendőrkapitányság közreműködésével kortárs-oktatókat képeztek. A fórumon megkapták a képzés elvégzését igazoló tanúsítványt, valamint a Dombóvári KEF logójával ellátott ajándék pólót. Az önkéntesen jelentkező fiatalok a drogprevencióval, az iskolai erőszakkal kapcsolatban, valamint az internet veszélyeiről szereztek ismereteket. Ettől kezdve már ők is tarthatnak előadásokat a többi tanulónak, saját iskolájukban, az Illyés Gyula Gimnáziumban. 

A fórumon beszámolók hangoztak el a korábbi intézkedésekről, majd a tagok megszavazták a csatlakozást a Dél-Dunántúli Regionális Kábítószerügyi Egyeztető Fórumhoz. Meghatározták a második negyedév munkatervét, végül az idei kábítószer-ellenes világnappal kapcsolatos városi rendezvény programját állították össze, tájékoztatott a rendőrség.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a teol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában